Index Vakbarát Hírportál

Öt hónapos terhesen 3:30-as ezrekkel futotta le az 5 km-t, és még élvezte is!

2023. január 7., szombat 15:57

Gesa Felicitas Krause nem tartozik az atlétika óriásai közé, bár három olimpián részt vett, sőt 2015-ben és 2019-ben vb-bronzérmes volt 3000 méter akadályon, 2016-ban és 2018-ban pedig aranyérmes ugyanebben a számban az Európa-bajnokságon. Most azonban olyasmit tett, amivel felkerült az internetes világlapok címoldalára: Trier városában 17:31 perc alatt futotta le az utcai versenyen az 5 km-es távot. Ez még önmagában nem nagy durranás, no de a terhessége 22. hetében, jókora pocakkal!

Mindenkit meglepett, amikor Gesa Krause benevezett a trieri utcai futóversenyre az 5 km-es távon. A 30 esztendős atlétanő a 3000 méter akadály specialistája, ezen a távon kétszeres Európa-bajnok, de ettől még nyugodtan benevezhetett egy amatőrök számára kiírt utcai futóversenyre.

Az viszont szinte példa nélküli, hogy tette mindezt terhessége 22. hetében, túl az ötödik hónapon, ráadásul úgy, hogy igencsak látszott a domborulat! Mindennek tetejébe kétrészes futócuccban indult, ami szabadon hagyta a hasát, nehogy bárkinek is kétsége legyen afelől, hogy Krause várandós. 

A német atlétanő le is futotta az öt kilométert, méghozzá olyan idővel, ami egy amatőrnek gyakorlatilag elérhetetlen, még a férfiak is megemelnék érte a kalapjukat: 17 perc és 31 másodperc! Futónyelvre lefordítva Krause 3:30-as kilométerekkel teljesítette a távot! És a nők mezőnyében a tiszteletre méltó 20. helyen végzett.

Kétségtelen, hogy mára már tovatűnt az az idő, amikor a másállapotot úgy fogták fel az emberek, mint valamiféle betegséget, egyre több sportolónő folytatja az edzéseit előrehaladott terhesként is. No de versenyen indulni...

Miért ne? Várandós vagyok, nem beteg! – nyilatkozta a verseny után Krause, aki a közönség ovációjától kísérve futotta le az öt kilométert. – Imádok futni, remekül érzem magam várandósként, arra gondoltam, összekombinálom a kettőt. 

Krause bevallotta, hogy terhessége első heteiben szédült, és hányinger is kerülgette, de aztán úgy elmúlt a rosszullét, mintha nem is lett volna.

Álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan tudok futni a hatodik hónapban. Büszke vagyok magamra, és boldogsággal tölt el a futás. A hosszabb távok már nehezebben mennek, mert a magzat nyomja egy kicsit a rekeszizmomat, ezért futottam csak öt kilométert. Meg aztán ha hosszabb ideig futok húsz percnél, akkor már érzem a hasam súlyát.

Krause az után is folytatta az edzéseket, hogy várandós lett, és ezekről a futásairól kirakta a videókat a világhálóra, inspirációként sorstársainak. Mert futni jó, még akkor is, ha történetesen kisbabát vár az ember lánya!

(Borítókép: Gesa Felicitas Krause 2022. december 31-én  Trier városában. Fotó: Harald Tittel / picture alliance / Getty Images)

Rovatok