Nem vitás, hogy Kipchoge a legnagyobb

Eliud Kipchoge minden idők legnagyobb maratonfutója. Ezt a kategorikus kijelentést számok támasztják alá.

• Kétszeres olimpiai bajnok (2016, 2021) maratoni távon, ezüst- (2008) és bronzérmes (2004) 5000 méteren.
• Világbajnoki arany- (2003) és ezüstérmes (2007) 5000 méteren.
• Mezeifutó-világbajnok (2003).
• Kétszeres világcsúcstartó (2:01,39 óra, 2018 és 2:01,09, 2022).
• Az első (nem hivatalos) 2 órán belüli maratoni (2019).
• Az Év atlétája (2018, 2019).

Tíz éve kezdett maratoni távokat futni, és az eltelt tíz évben 18 versenyen indult, amiből tizenötöt megnyert. Eközben a hat úgynevezett Majorből négyet behúzott, és már csak a New York-i és a bostoni hiányzik, a berlinit, a londonit, a chicagóit és a tokióit már behúzta, van, amelyiket négyszer. 

Kipchoge legendai státusát talán leginkább egy nem hitelesíthető teljesítménye, a 2019-es bécsi 1:59,40 órás száguldása betonozta be. Ő lett az első futó, aki két órán belül teljesítette a maratoni távot. Más kérdés, hogy nyulak hadával, akik váltott vezetéssel fogták előtte a menetszelet. 

Boston mégis kifogott rajta

A hétfői bostoni maratonnak azzal a szándékkal vágott neki, hogy kipipálja a két, még hiányzó Major közül az egyiket, és akkor már csak a New York-i megnyerése marad hátra. 19 mérföldig (30 km) nem is volt különösebb baj, ott viszont a tanzániai Gabriel Geay beleerősített, az emelkedőn szétszakadt a mezőny, Kipchoge is lemaradt, és végül csak hatodikként ért célba, két és fél perccel Geay mögött. 

A verseny után a kenyai futó nem nyilatkozott senkinek sem, viszont kiadott egy közleményt.

Azoknak a pillanatoknak élek, amikor feszegetni tudom a határaimat. A sikert azonban senki nem garantálja, ez sohasem könnyű menet. Mindent elkövettem most is, amennyi csak az erőmből telt, de el kell fogadnom, hogy ez nem az én napom volt. Gratulálok az ellenfeleimnek, és köszönöm a segítséget, amit a bostoni rendezőktől és a hazai támogatóimtól kaptam. A sportban mindig vannak győztesek és vesztesek, és mindig van holnap. Alig várom már, hogy mit hoz a jövő.

Puff neki, másképp: nesze semmi, fogd meg jól. Ennél semmitmondóbb nyilatkozatot szántszándékkal sem lehetett volna fogalmazni, egy kicsit azokra, a vereségek után adott magyar futballedzői megnyilvánulásokra hajaz, amelyek rendszerint így végződnek: megyünk tovább! Nem derül ki, hogy volt-e valami baja, egészségügyi problémája Kipchogénak, vagy egyszerűen csak eltaktikázta magát. Olybá tűnik, a kenyai csodafutónál szimplán volt öt jobb versenyző ezen a napon – ennyi.

Öt ok, amiért betlizhetett

Jonathan Gault, a letsrun.com szakírója pontokba szedve próbálta megfejteni a senki által sem várt kudarc okait.

1. Alábecsülte a pálya nehézségét? Az első pillanattól, a rajttól kezdve egyértelmű volt, hogy Kipchoge nem kezeli másképp a bostoni maratont, mint a többi Majort. Nem változtatott a felkészülésén, nem trenírozott külön a bostoni dombokra, azt gondolta, a szokásos edzésmunka az otthoni, kaptagati terepen elegendő lesz. Nem térképezte fel a versenyt megelőző napon a pályát, és senkitől sem kért tanácsot arra vonatkozóan, hogyan kell futni Bostonban. Ahogy eldördült a rajtpisztoly, kilőtt, az első öt kilométert eszelős tempóban, 14:17 perc alatt teljesítette, ami 2:51-es kilométernek felel meg.
2. Kipchoge attitűdjét így lehetne összefoglalni: „Én vagyok a történelem legjobb maratonistája, és a jól bevált receptemet követem, aminek elégnek kell lennie a győzelemhez.” Nos, Kipchoge úgy futott Bostonban, mint egy nyeretlen kétéves, egy újonc – ami valójában volt is, hiszen élete első bostoni maratonját futotta. A lejtőket kajakra megfutotta, nem spórolt az erejével, aminek az lett a következménye, hogy durva pozitív sort teljesített, azaz a második félmaratonja (67:04 perc) majdnem öt perccel gyengébb lett, mint az első (62:19). Vagyis nem maradt üzemanyag a tankban a befejező mérföldekre.
3. A harmadik hibát azzal követte el, hogy 30 kilométerig gyakorlatilag végig ő vezetett, nem állt be senki mögé, ő fogta fel a menetszelet. Végül érdemes megemlíteni, hogy az időjárás kísértetiesen olyan volt, mint Kipchoge legutóbbi, 2020-as londoni vereségénél: hideg, esős. 
4. Konzervatívabb taktika segíthetett volna? Valószínűleg. Hiszen mind a riói (65:55), mind pedig a tokiói, jobban mondva szapporói – mert ott futották a maratont – (65:13) első félmaratonja visszafogottabb volt, mint a 62 perces bostoni. Igaz, mindkét versenyt jóval melegebb időben futották. Nem beszélve arról, hogy azokon a maratonokon a kenyai nem erőlködött, nem ragaszkodott hozzá, hogy végig vezessen, megbújt a mezőnyben, majd a kellő pillanatban robbantott.
5. Aztán persze lehet, hogy ez a sok okoskodás csak tévútra visz, és csak arról van szó, hogy Kipchoge megöregedett. November 5-én betölti a 39-et, és megkezdődött a hanyatlása. Vagy csak szimplán rossz napja volt. Nem tudni. Ha viszont ő akar lenni a történelem első háromszoros olimpiai bajnok maratonistája, akkor nagyon fel kell kötnie a gatyát jövőre Párizsban. Az pedig, hogy mind a hat Majort megnyerje, egyre valószínűtlenebb. Hiszen Bostont most akarta behúzni, hogy már csak New York maradjon hátra…

Illene szóba állni a riporterekkel

Hogyan tovább? Bostonban úgy hírlett, hogy Sydney, amely a Major-szériába vágyakozik, le akarja szerződtetni a szeptemberi versenyre a világcsúcstartót. Vagy a novemberi New York City Marathont választja a kenyai? És jövő tavasszal? „Hazamegy” Londonba, a számára kedves és megszokott terepre? Vagy tesz még egy próbát Bostonban? Ám ha megint leszerepel New Englandben, akkor még a bivalyerős kenyai olimpiai csapatból is kimaradhat.

Végül még valami. Gyáva és ellenszenves gesztus volt Kipchoge részéről, hogy nem állt szóba a médiával. Amerikában ez egyszerűen nem megy, elfogadhatatlan. A World Marathon Majors szövetségének kötelezővé kellene tennie, hogy minden versenyző álljon az újságírók rendelkezésére. 

Még ha Eliud Kipchogénak is hívják az illetőt. 

(Borítókép: Eliud Kipchoge 2023. április 17-én. Fotó: John Tlumacki / The Boston Globe / Getty Images)