Index Vakbarát Hírportál

Tűzközelben maradt a magyar sportdiplomata

2023. április 22., szombat 13:45

Nem lett EA-alelnök Gyulai Mártonból, de legalább újabb négy évig a tanács tagja marad, ami magyar sportdiplomáciai eredmény így kevéssel a budapesti vb előtt. Továbbra is a bolgár Dobromir Karamarinov az Európai Atlétikai Szövetség elnöke.

Tisztújító kongresszust tartott szombaton Belgrádban az Európai Atlétikai Szövetség, amelynek magyar szempontból az volt a tétje, hogy Gyulai Mártont megválasztják-e alelnöknek, vagy sem, illetve az, hogy a 43 esztendős sportdiplomata továbbra is a szervezet tanácsának tagjaként képviselheti a magyar atlétikát. A nagyobb terv meghiúsult, így sikerként most csak azt lehet elkönyvelni, hogy Gyulai tanácstagsága nem forgott veszélyben. A tanács tagjai közé először 2015-ben, 36 évesen választotta be az 51 tagországot számláló európai sportszervezet. A kongresszus döntéseiről Gyulai Márton tájékoztatta az SzPress Hírszolgálatot.

A tisztújító kongresszus ismét a bolgár Dobromir Karamarinovot választotta meg az elnökének, akinek a cseh Libor Varhaník volt a kihívója. A szavazásból a bolgár sportvezető hétszavazatnyi különbséggel került ki győztesen, így további négy évig ő lehet az EA első embere. Nagy újdonság, hogy az Európai Atlétikai Szövetség 53 éves történetében most először a három alelnöki tiszt közül kettőt nő tölthet be, a brit Cherry Alexander és a svéd Karin Grute Movin, ami annak a törekvésnek az eredménye, hogy az EA vezető testületeiben érvényesüljön a nemek közötti egyenlőség, amelynek gondolata a szervezet alapszabályának egyik alapvető követelménye”  hangsúlyozta Gyulai Márton.

Ami pedig valójában örvendetes fejlemény: Gyulai Márton, aki édesapjához, a 2006-ban eltávozott Gyulai Istvánhoz, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség egykori főtitkárához és tanácstagjához hasonlóan a sportdiplomáciai pályán szeretne bizonyítani, 2027-ig az EA 13 tagú tanácsának tagja maradt, amelynek további tagjai a szerb Szlobodan Brankovics, a gibraltári Frank Carreras, a spanyol Raúl Chapado, a norvég Anne Farseth, a belga Tia Hellebaut, a szlovák Anna Kirnova, a német Jürgen Kessing, az olasz Stefano Mei, a georgiai Gvantsa Mikeladze, a finn Antti Philakovski, az észt Erich Teigamägi és az északmacedón Aleksandra Vojneska-Zikova.

Ugyancsak a tanács tagjaként tevékenykedhet az EA sportolói bizottságának elnöke, a svájci Lea Sprunger, míg az EA ügyvezető igazgatója, a svájci Christian Milz, valamint a brit Sebastian Coe, a WA elnöke hivatalból a tanács tagja.

Rovatok