Három atlétára, egy-egy vágtázóra, hosszútávfutóra és gerelyhajítónőre is büszke lehet Szedres, a Tolna vármegyei kisközség, mert innen származik a világbajnoki negyedik helyezett sprinter Kovács Attila, a budapesti világbajnokságra készülő Szemerei Levente hosszútávfutó, de még Bogdán Annabella is, aki néhány napja akkorát dobott, amiért a tavalyi müncheni Európa-bajnokságon bronzérem járt volna. Ezért is bántja a rögös utat bejáró atlétanőt, hogy a könyöksérülése és az újabb műtétje miatt lemaradt a kontinens legjobbjainak versengéséről, ahol Szilágyi Rékának, a legnagyobb hazai ellenfelének mindössze 11 centiméter hiányzott a bronzérem megszerzéséhez.  

Ímmel-ámmal fogott hozzá

Általános iskolásként tanáremberek, először Scherer Tamás, a MASZ jelenlegi utánpótlás-szakreferense, majd Móra Zoltán igyekeztek megszerettetni az atlétikát Bogdán Annabellával, de nem sokra mentek vele, mert nem igazán kedvelte az edzéseket, pedig mozgékony volt, és jó képességű.

„Már gimnazista voltam, amikor az edzésen rátaláltam arra, ami hiányzott: a jó társaságra. Bele is lendültem, túl voltam az első igazi alapozásomon, amikor bokaszalag-sérülést szenvedtem. Úgy tűnt, hogy itt az én történetem vége. Műteni kellett a balesetin, gipszben mentem az érettségi vizsgára, utána pedig inkább a felvételivel, majd a tanulmányaimmal foglalkoztam a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkarán, ahol francia és filmelmélet szakon tanultam. Az atlétika a partvonalra szorult, jó két évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a sportolás hiányozni kezdjen nekem. Így hozott össze a sors 2011-ben Eperjesi Lászlóval, a súlylökő-világbajnok Márton Anita edzőjével, amikor a magyar híresség még a legnagyobb sikerei előtt állt. Nyolc évig volt Laci bácsi a mesterem, neki köszönhetem, hogy 40 méternél alig többet tudó gerelyhajítóból 2014-ben még mindig szerény 50,73-mal először nyertem magyar bajnokságot, de három évvel később már tényleg büszke lehettem, mert 58,79 méterre javítottam az egyéni csúcsomat. Megerősödtem, és már elkezdhettem hasonlítani az eredményeimet a gerelyhajítás legjobbjainak teljesítményéhez, amikor fájni kezdett a vállam, és jött elkerülhetetlenül az újabb műtét, ami a vártnál is bonyolultabb volt. Csavarok kerültek a vállamba, nem csoda, hogy ezek után fél évig is eltartott a visszatérésem előtti rehabilitáció” – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Annabella, aki azt is elárulta, hogy jobban kedveli, ha becézve Bellaként szólítják meg.

Még nem bizonyíthatott világversenyen

Nem éppen könnyen, de újra sikerült 50 méter fölé kerülnie, ami így is kevés volt ahhoz, hogy válogatott lehessen a 2018-as berlini Európa-bajnokságon. Egy évvel később aztán arra jutott, hogy dobótechnikáján csak egy gerelyhajító-specialista edző javíthat, ezért hálával és békével elköszönt Eperjesi Lászlótól.

„Nem tettem le arról, hogy végre egy világversenyen is megmutathassam magam, de arról sem, hogy bekerüljek a 60 méteresek klubjába – folytatta a harmincadikon túl járó atlétanő, aki Varga Lőrincet választotta az új edzőjének. Mivel ezt idény közben tette, számolnia kellett azzal, hogy ez akár törést is okozhat a fejlődésében. – Olyan szakember vette át a váltóbotot, akinek a versenyzői közül Rivasz-Tóth Norbert világbajnokságon elért kilencedik hellyel büszkélkedhet, a Szlovéniából hazatért Szilágyi Réka pedig kiváló negyedik helyet ért el a müncheni Európa-bajnokságon. Engem viszont tavaly újra utolért a balszerencse. A könyökfájdalmaim januártól kezdve egyre több gondot okoztak, amit fél évvel ezelőtt egy újabb műtét szüntetett meg, de megint eltelt egy év nagy nemzetközi megméretés nélkül. Vagyok viszont olyan makacs és kitartó, hogy a törülközőt ezek után sem dobtam be, pedig senki sem lepődött volna meg, ha túl a harmincadikon lezárom a sportpályafutásomat.”

Edző és versenyző is felpörgött a csúcstól

„Áldom az eszemet, hogy a műtét után a visszavonulás helyett kemény munkába kezdtem. Ennek köszönhető, hogy már az idény elején 61,09 méterre javítottam az egyéni csúcsomat, amit már ki lehet tenni az ablakba. Köszönhetem ezt az edzőmnek, de az edzőtársaimnak is, mert ebben a társaságban mindenki egyfelé húz, egymást tolja előre. Meg kell említenem Hladony Sándort, a rehabilitációs tréneremet, de köszönettel tartozom a békéscsabai klubomnak is, amely a bajban is mellettem állt. Mivel tavaly egyetlen jó eredményem sem volt, most az a húzós feladat áll előttem, hogy július 31-ig, a szintteljesítés utolsó napjáig öt olyan jó versenyzést kell produkálnom, amivel javítani tudom a világranglistán elfoglalt helyemet. Ebből egy már megvan. A 63,80 méteres, kegyetlenül erős nevezési szinthez aligha kerülök közel, de a jó versenyátlag hozzásegíthet a budapesti világbajnoki részvételemhez. A jó hír az a sok rossz után, hogy a nem az égből jött, hanem a munkának köszönhető egyéni rekordom rendesen felpörgetett, ahogy az edzőmet is. Evés közben jön meg az étvágy, ezt atlétanyelvre fordítva azt mondanám, hogy elkezdtünk messzebbre is tekinteni, egészen a jövő évi Európa-bajnokságig és az olimpiáig, mert az az érzésünk, hogy a legjobb dobásomban is van még bőven tartalék” – mondta befejezésül az SzPressnek Bella, azaz Bogdán Annabella.