Index Vakbarát Hírportál

Risztov lesz a budapesti atlétikai vb versenyirányítója

2023. május 29., hétfő 13:26

Premier országos bajnoksággal a Nemzeti Atlétikai Központban: teszt és vizsga is öt héttel az atlétikai világbajnokság előtt. A MASZ sportigazgatójának egyre több az oka a derűlátásra, Hollywood Budapestre költözik.

Régen várt ünnepi eseménynek lehet nevezni az atléták idei magyar bajnokságát, amelynek résztvevői elsőként léphetnek a budapesti világbajnokságnak otthont adó Nemzeti Atlétikai Központ küzdőterére. A július 7-i és 8-i esemény egyben az augusztus 19-én kezdődő kilencnapos sportági csúcsesemény tesztversenye, amelyet a Magyar Atlétikai Szövetség és a remények szerint minden idők legjobb világbajnokságának megrendezésére készülő szervezet, a Budapest 2023 Zrt. tudását egyesítve készül sikerre vinni. A bajnokságon jelen lesznek a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (WA) az események menetét árgus szemmel figyelő, de a segítőkészségüket már sokszor kimutató szakemberei, így a tesztverseny valójában vizsga is, a házigazdák izgalmas és várhatóan tanulságokkal is szolgáló vb-főpróbája.

Ez volt a legjobb időablak

A bajnokság júliusi időpontját a Magyar Atlétikai Szövetség kérte, figyelembe véve a WA által meghatározott időablakok választékát, valamint a világbajnokságra készülő atlétáink felkészülési és versenyprogramját – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Gyulai Márton, a Bp. 2023 Zrt. vezérigazgató-helyettese. – Az előkészítés első lépéseként számba vettük a szövetség rendezéssel kapcsolatos igényeit, amelyeknek a teljesítése kötelességünk, ugyanakkor az érdekünk is, mert az első és egyben utolsó teszteléssel is szeretnénk közelebb kerülni egy elismerésre méltó világbajnokság megrendezéséhez.

Hasonlóságok

Az egyedi lehetőséggel élve a Bp. 2023 minden olyan szolgáltatást és technikai megoldást szeretne működésbe hozni a pályaavató bajnoksággal összekapcsolódó teszteseményen, amelyek bemutatásáért hosszú hónapokon át nagy erőfeszítéseket tett.

Példák hosszú sorából néhányat kiragadva elmondhatom, hogy már július 7-én és 8-án is olyan szigorúan ellenőrzött akkreditációs zónákat készülünk kialakítani, mint amilyenek a világbajnokságon is szabályozni fogják a résztvevők mozgásának területeit. A bajnokságon induló versenyzők ugyanazt a bemelegítőpályát vehetik igénybe, mint augusztusban a 200-nál is több részt vevő ország sportolói, és már most is azok a golfkocsik szállítják majd az atlétákat a stadionhoz, mint a világbajnokság kilenc versenynapja alatt. Bizonyíthatják a rátermettségüket és a felkészültségüket azok a magyar versenybírók is, akiknek a számára a budapesti világbajnokság pályafutásuk talán legnagyobb kihívása lesz.”

Eltérések

A világbajnokságon minden eredményhirdetésnek a stadionon kívül kialakított úgynevezett Medál Pláza fog otthont adni, a MASZ viszont azt tervezi, hogy az érmeseket a hagyományokat követve a pályán belül köszöntik – folytatta Gyulai Márton. – A bajnokságon csak a stadion alsó, tehát végleges lelátói állnak majd rendelkezésre, de az úgynevezett Event Presentation, a világversenyek nélkülözhetetlenné vált videó-, hang- és fénytechnikai aláfestése is visszafogottabb lesz annál, mint amilyen a világbajnokságon reményeink szerint ámulatba fogja ejteni a nézőket. Addig minden hétpecsétes titok, de a mérce nem áll alacsonyabban előttünk, mint a tavalyi müncheni Európa-bajnokság házigazdái előtt, akik hollywoodi szintre emelték az esti programokat színesítő show meglepetéseit.”

Szerb neurobiológus versenyirányító zseni

Az országos bajnokság két versenynapját ingyenesen lehet megtekinteni a Nemzeti Atlétikai Központban, ahol jelenleg a stadion felső karéját körülölelő gigantikus méretű MESH épülethálót alakítják ki, építik az óriás VIP-sátrat, miközben folyik a lelátón a kamerahelyekhez és a médialelátóhoz vezető kábelek lefektetése. Nagy feladatot jelent az IBC televíziós közvetítőközpont konténervárosának a felépítése is, amely a stadion melletti területen a kézilabdapályánál is jóval nagyobb helyet foglal majd el.

A világbajnokságon percre pontos forgatókönyvhöz kell igazodnia mindazoknak, akik a szervezésben részt vesznek. Külön is említést tennék az egyik légiósunkról, a szerb Marko Risztovról, akinek a WA ajánlotta a leigazolását. Már a bajnokságon is ő látja el a versenyirányítás feladatát, neki kell látnia és hallania mindent, sürgetni a versenyzők bevonulását vagy bemutatását, figyelmeztetni, ha két szám szereplői zavarnák vagy akadályoznák egymást, de akkor is, ha a televíziósok valamiért takarásba kerülnének. Marko lesz a budapesti versenyek szeme és humán lokátora, aki már három világversenyen, a belgrádi fedett pályás világbajnokságon, az isztambuli tető alatti Európa-bajnokságon és a jeruzsálemi U18-as Eb-n is jelesre vizsgázott, ráadásul kétszer a rajt előtt két nappal mozgósított beugróként. Aki azt gondolja, hogy a szerb segítőtársunk csak az atlétika berkeiben hasznosítja magát, téved, mert Risztov úr szakmája szerint neurobiológus” – mondta Gyulai Márton.

Óvatos, de bizakodó előrejelzés

Scheidler Géza, a MASZ sportszakmai igazgatója nem az az ember, aki szeret nagyokat mondani, és túl szép képet festeni a jövőről, most viszont nem titkolja, hogy bizakodva tekint a 81 nap múlva kezdődő budapesti világbajnokság elé.

Óvatos duhaj vagyok, de egyre több remek eredmény tölt el bizakodással  nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak a bonyhádi szakember.  Olyan teljesítmények, országos csúcsjavítások, egyéni rekordok túlszárnyalása, amelyek az elmúlt évek kemény munkájának eredményességét igazolják vissza. Molnár Attila 44.98 másodperces robbantásával 400 méter síkon az idei európai rangsor élére került, a kontinenscsúcsot is megközelítve, Takács Boglárka, a leggyorsabb magyar nő 11.27-tel ismét magyar rekordot javított, és így tett a női 4×100-as váltó is, miközben több versenyszámban, mint például a női távolugrásban és gerelyhajításban reményeket keltő versengés folyik a világbajnoki szereplés jogának kiharcolásáért. Minderről a teljesség igénye nélkül számolok be, de azt is hangsúlyoznom kell, hogy még sok munkára és versenyzésre van szükség ahhoz, hogy a válogatottak formája a világbajnokságon csúcsosodjon ki.”

Scheidler Géza a szabadtéri idény kezdete előtt annak a reményének adott hangot, hogy a budapesti csúcseseményen akár 25 tagú is lehet a magyar válogatott létszáma.

Most már a harmincas számot is ki merem mondani, de ha minden jól megy, ennél többen is vizsgázhatnak az új létesítmény remek MONDO pályáján, aminél korszerűbb és gyorsabb talán nincs is a világon – folytatta a sportigazgató. – A bizonyítási és szintteljesítési lehetőségek számára idén nem lehet panasz. Örülünk annak, hogy 2023-ban is lesz Gyulai Memorial Székesfehérváron, ahogy Budapesten és Nyíregyházán WA Continental Tour Bronze kategóriás nemzetközi versenyek, az pedig hab a tortán, hogy elsőként a magyar bajnokság résztvevői vehetik birtokukba a Nemzeti Atlétikai Központot, ami ha nem is méretes nagyságút, de mindenképpen lépéselőnyt jelent a számukra”  mondta befejezésül Scheidler Géza, emlékeztetve arra, hogy idén a finnországi U23-as Európa-bajnokság is kivételesen fontos próbatétel a magyar atléták számára, ahol a jelen és a jövő reménységei vizsgáznak.

Rovatok