Index Vakbarát Hírportál

Senki sem hitte, hogy magyar sportoló eléri ezt a világklasszis szintet

2023. május 31., szerda 06:53

Nem járatta csúcsra magát Cipruson a 400 méter újdonsült magyar rekordere. A 21 éves európai éllovas Molnár Attila még nagyobbat is mer álmodni.

Május 25-e óta egy magyar atléta a 400 méteres síkfutás újdonsült európai éllovasa, teljesítményét túlzás nélkül elképesztőnek lehet nevezni. Molnár Attila egyelőre nem tudja eldönteni, hogy minek örüljön jobban, mert a büszkeségre több oka is van. A ciprusi versenyen megszorítás nélkül lett első, ha a hajrában csak egyetlen vetélytársa is ott liheg a nyakában, feltehetően még a jól hangzó 44.98 másodpercnél is jobb időt mérnek neki, de így is remekbe szabott magyar csúcsot javított. Nem mindennapi produkció, hogy eddigi legjobbját úgy múlta felül, hogy az mostanáig a közepesnek számító 46.67 mp volt.

A hozzáértő ebből azonnal azt olvashatja ki, hogy a még csak 21 esztendős fradista atléta úgy ugrott az európai rangsor első helyére, hogy magasugró nyelven szólva a 45 másodperces magasságot egyszerűen kihagyta. Attila állítja, hogy Cipruson nem adott bele anyait-apait, csak egy igazán jót akart futni, ami aztán élete legjobbja lett. A sok jó sorolásából az sem maradhat ki, hogy az atléta-pályafutása csúcsán a nyolcvanas években járó Karlik Pál   Molnárnak Pali bá – tanítványa vb-szintes lett, már most biztos a helye az augusztusi budapesti világbajnokságon felvonuló magyar válogatottban.

Csúcsjavítás hazai pályán

A ciprusi volt az első olyan nemzetközi versenyem, amit Babinyecz József, a menedzserem készített elő nekem, ezért most nagyon hálás vagyok neki, remélem, a közeljövőben egy Gyémánt Liga-viadalra is el tud juttatni – nyilatkozta az SzPress Hírszolgálatnak Molnár Attila, aki két éve azért köszönt el a veszprémi klubjától és választott budapesti egyesületet magának, mert azt gondolta, hogy a versenyzés mellett jó időbeosztással mérnökinformatikai szakos egyetemistaként is meg tud felelni a maga elvárásainak.

„Fél év sem telt el, amikor arra jutottam, hogy ilyen felállásban a tanulásban és a sportban is csak félmunkát tudnék végezni, amiből bizonyára rossz sülhetne ki. A tanulmányaimat felfüggesztettem, és most áldom az eszemet, hogy mindent az atlétikára tettem fel. Furcsa kimondani, de azt gondoltam, hogy a világbajnoki szereplésért foggal-körömmel küzdve, versenyről versenyre járva kell majd megharcolnom, ezért számomra is meglepő, hogy Cipruson első nekifutásra teljesült a célom. Amolyan hazai pályán javítottam magyar csúcsot, mert ugyanabban a stadionban szerepelhettem és még ugyanabban a szállodában is tölthettem el egy éjszakát, amelyeket két egymást követő ciprusi edzőtáborban ismertem meg. Azért azt nem mondanám, hogy ezért lettem volna mázlista…”

Vannak még a tarsolyban előhúzható praktikák

Nem az elbizakodottság mondatja vele, amikor azt állítja, hogy a ciprusi versenynek nem úgy állt neki, mintha ott szeretné megváltani a világot, vagy első nekifutásra a szintesek közé kerülni.

Vannak még olyan begyakorolt praktikák a tarsolyomban, amiket bevetve még jobb lehetek, szóval nem azt ismételgetem, hogy jelenleg én vagyok a leggyorsabb európai négyszázas. A világelső ugyan messze jobb nálam, de a második legjobb európai, a brit Matthew Hudson-Smith 45.28-as ideje is tisztes távolságban van az enyémtől. Amúgy nem vagyok a rangsorok böngészője, arra viszont felfigyeltem, hogy a múlt hétvégén Rabatban megrendezett Gyémánt Liga-versenyen a magyar csúcsommal második lehettem volna” – folytatta a fiatal atléta.

Nincs még igazi team mögötte

„Úgy érzem, hogy tényleg vannak még tartalékok bennem, egy-két jó verseny kell ahhoz, hogy ezt bizonyítani is tudjam. Minőségi munka áll mögöttem, igazi szakmai team viszont még nem. Egyelőre Pali bá és Kiss Zoozo, a gyúró a támaszom, illetve mostanában csatlakozott hozzánk egy sportpszichológus. A kemény edzések híve vagyok, úgy érzem, hogy az eddigi eredményeim kétharmadát a munkának köszönhetem, és csak egyharmadot a tehetségemnek. A csúcsjavítás előtt sem voltam kishitű, most viszont tényleg merek nagyot álmodni. Példaképem nincs és szerintem nem is lesz, olyan vagyok és olyan is akarok maradni, amilyen vagyok. Megadom a tiszteletet mindenkinek, amíg nem ajánlja fel a tegeződést, csúcs ide, európai első hely oda, magázom az edzőmet, és szerintem ez így van rendjén” – mondta befejezésül a magyar rekorder négyszázas, aki akkor lehet igazán nagy és jó helyezésekre képes atléta, ha újabb 45 másodpercnél jobb futásokkal tud kirukkolni.

(Borítókép: Molnár Attila 2022. február 26-án. Fotó: Czeglédi Zsolt / MTI)

Rovatok