Index Vakbarát Hírportál

Ez nem az a sportág, amit hobbiszinten lehet csinálni

2023. július 21., péntek 15:19

Magyarország idén nyáron sporttörténetének legnagyobb eseményét készül megrendezni. A világ egyik legjelentősebb sporteseményének számító atlétikai világbajnokságnak a Lágymányosi híd tőszomszédságában a vadonatúj Nemzeti Atlétikai Központ lesz a helyszíne augusztus 19. és 27. között. Annak érdekében, hogy az érdeklődők, a helyszínre majd kilátogató szurkolók számára még közelebb hozzuk az eseményt és a sportágat, ötrészes minisorozatunkban a jelenkori magyar atlétika meghatározó alakjait kértük fel, hogy avassanak be minket, laikus nézőket versenyszámuk rejtelmeibe. Az első részben a gátfutó Kozák Luca vendégei voltunk.

A 27 éves sportoló Debrecenben, a Gyulai István Atlétikai Stadionban látott vendégül minket, és tanította meg a gátfutás alapjait – több-kevesebb sikerrel... Az Európa-bajnoki ezüstérmes atléta egyebek között kitért arra, hogy

Kozák Luca hosszabb interjút is adott lapunknak, amelyben a budapesti világbajnokságról és céljairól is beszélt az Indexnek.

(Borítókép: Kozák Luca 2023. május 16-án. Fotó: Papajcsik Péter / Index)

Rovatok