Index Vakbarát Hírportál

35 kilométer egy kis ráadással: a Hősök terén kérte meg párja kezét a szlovák atléta

2023. augusztus 24., csütörtök 12:56

A férfi 35 kilométeres gyaloglás 19. helyén ért be a szlovák Dominik Cerny, mégis az ő nevéhez kötődik a csütörtöki versenynap egyik legemlékezetesebb pillanata a Budapesten zajló atlétikai vb-n: a célban ugyanis megkérte szintén atléta kedvese, a női mezőnyben 28. helyet szerző Hana Burzalová kezét. A szövetség Twitter-posztjából nagyon úgy tűnik, nem is lőtt mellé a kérdéssel…

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség a Twitter-oldalán számolt be a sikeres lánykérésről: Cerny már a célban várta kedvesét, aki a felvételek tanúsága szerint alaposan megdöbbent, amikor látta újdonsült vőlegényét fél térdre ereszkedni…

A szerelem nem verseny, de a szlovák Dominik Cerny és Hana Burzalová igazi győztesei a napnak – írta a videó posztjában a szövetség.

Ami a versenyeredményeket illeti, a nőknél és a férfiaknál is spanyol elsőség született, a győztes María Pérez, illetve honfitársa, Álvaro Martín hét végén a rövidebb, 20 kilométeres versenyszámban is verhetetlennek bizonyult. A magyar versenyzők közül Madarász Viktória egyéni csúccsal a 16., Récsei Rita a 22., Venyercsán Bence pedig a 30. helyen ért célba.

A budapesti atlétikai vb délelőtti programjának összefoglalója itt olvasható.

Rovatok