Index Vakbarát Hírportál

Gyászol a magyar sport, elhunyt a 78 éves Eb-ezüstérmes

2024. január 19., péntek 18:21

Hetvennyolc éves korában elhunyt Paulányi Magda, Európa-bajnoki ezüstérmes gerelyhajító. A Magyar Atlétikai Szövetség honlapjának tájékoztatása alapján az 1972-es müncheni olimpikon elhúzódó betegséggel való hősies küzdelem után, január 14-én hunyt el.

A MASZ honlapján megemlékezésében kiemelte:

„A múlt század 60-as éveinek derekán nyüzsgő élet zajlott a Honvéd Tüzér utcai atlétikai pályáján. Naponta, délutánonként, amikor szinte a legtöbben voltak, megjelent egy mosolygós, életvidám lány, kezében gerellyel, és mindenkihez volt pár kedves szava, legyen az gátfutó, távolugró vagy dobó atléta. Nélküle egészen más volt az elvégzendő munka értelme. Szerette sporttársait, és szerette azt is, hogy őt is szeretik.”

Hozzátették: „amikor napról napra, hónapról hónapra és évről évre megjelent, a pályán edző sportolók hangulata megváltozott. Az életvidám lányból komoly nővé vált, abban viszont nem változott, hogy mindenkihez továbbra is szeretettel viszonyult. Paulányi Magda ilyen volt.” 

Vitalitás jellemezte, valamint rendkívüli szorgalom, Paulányi Magda „határozott, céltudatos, igazi, ízig-vérig profi sportoló volt, emellett pedig jó ember, igaz barát és nemes ellenfél. Kivételes személyiség volt, aki hitet, önbizalmat, lelkesedést táplált mindenkiben, akivel csak találkozott”.

A Honvéd pálya felett az emléke megmarad, amíg a Honvéd létezik – zárta megemlékezését az atletika.hu.

Rovatok