Index Vakbarát Hírportál

Molnár Attila országos csúcsot futott a fedett pályás atlétikai világbajnokságon

2024. március 1., péntek 22:33

Molnár Attila országos csúccsal, futamából a harmadik helyen jutott döntőbe 400 méteren a glasgow-i fedett pályás atlétikai világbajnokság pénteki nyitónapján.

A magyar versenyző, aki januárban 46.22 másodperccel 34 éves országos csúcsot döntött meg, a délelőtti programban 46.52-vel megnyerte a harmadik futamot.

Az olimpiai szinttel rendelkező Molnár este az első elődöntőben kapott helyet, amelyben az idénybeli teljesítményeket tekintve a második legjobb eredménnyel rendelkezett.

A Ferencváros 22 éves sprintere nagyon jól kezdte a futamot, csaknem a célegyenesig tartotta vezető pozícióját, végül országos csúccsal, 46.08 másodperccel a harmadik helyen jutott a szombat esti fináléba.

A két elődöntőből az első három-három helyezett biztosította helyét a döntőben, írja az MTI.

Örültem az ötös pályának, mert így előttem futott az egyetlen olyan srác, akinek papíron jobb ideje volt, azaz tudtam rá figyelni. Megvertem az első 200-on, aztán feltartottam, amennyire csak lehetett, ennyit tudtam tenni

– mondta Molnár Attila a vegyes zónában, majd hozzátette, hogy a döntő kiszámíthatatlan és mint minden számban, itt is csak pillanatok fognak dönteni a végső helyezésekről.

A 400 méteres férfi döntőre szombaton 22:10-kor kerül sor.

Rovatok