Index Vakbarát Hírportál

Budapestet ne úgy nézzék, mint egyszeri csoda, hanem hogy ez az alap!

2024. március 4., hétfő 10:24

Sebastian Coe, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) elnöke szerint a tavalyi budapesti szabadtéri világbajnokság rendezése jelenti az alapot a jövőben minden világverseny házigazdája számára – írja az MTI.

Coe az M4 Sportnak elmondta, a vasárnap zárult glasgow-i vb-vel nagyon elégedett. Kiemelte, ez volt az egyik legjobb fedett pályás világbajnokság, ahogyan a 2023-as budapesti szabadtéri vb is nagyon magas színvonalú volt.

Az összes szervezőbizottságnak elmondtam, amelyik készül valamire, hogy Budapestet ne úgy nézzék, mint egy egyszeri alkalmat. Az az alap, innentől kezdve az a sztenderd, amit minden egyes versenytől szeretnénk. Ne legyenek üres székek, legyen szenvedélyes, hangos közönség és városok, amelyek nagyon jól felépítettek reklám szempontjából, ráadásul akarnak is minket ott. Budapest nagyon magasra tette a lécet

– fogalmazott a nemzetközi szövetség elnöke.

A fedett vb-n a tízfős magyar csapat két döntős helyezéssel zárt: Molnár Attila ötödik lett 400 méteren, míg Kozák Luca nyolcadik 60 m gáton.

(Borítókép: Istvan Ruzsa – Pool/Getty Images)

Rovatok