Takács Boglárka a 100 méteren felállított új magyar csúcsa után 200 méteren is nemzeti rekorddal győzött vasárnap, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség kontinentális sorozatának bronz kategóriájú budapesti versenyén.
A BHSE 22 éves sprintere a klasszikus sprinttávon 11.11 másodperces idővel nyert és javította meg ezzel a tavaly júliusban elért csúcsát, ami a félkörös távra nézve is kifejezetten jó előjel volt.
Különösen úgy, hogy Takács tavaly ugyanezen a viadalon írta át a 200 rekordját 22.77 másodpercre, s azzal nem csupán Orosz Irén 42 éves idejét adta át a múltnak, de az első magyar női sprinterként áttörte a 23 másodperces határt.
A vasárnapi futamon Takács jól rajtolt és erősen futotta meg a kanyart, a célegyenesre fordulva azonban még nem volt egyértelmű előnyben legnagyobb riválisaival szemben.
Tíz méterrel később viszont már tisztán az élen futott és fokozatosan hagyta le a többieket, végül pedig 22.71 másodperces idejével nem csak a versenyt nyerte meg, de saját rekordját is legyőzte.
Nem csupán Takács, hanem a 19 éves Sulyán Alexa is remekül futott és 23.21 másodperccel a negyedik helyen ért célba.
A női 200 a nap utolsó előtti futószáma volt, a zárás ugyanis a férfi 400-asoknak, köztük az országos rekorder, fedettpályás világbajnoki negyedik, a tavalyi budapesti vb-n elődöntős Molnár Attilának jutott.
Az FTC kiválósága a szabadtéri szezonban eddig némileg visszafogottabban szerepelt, mint tavaly, de a budapesti versenyt szokás szerint nagyon bátran, nagy iramban kezdte.
Molnár jó ritmusban futott, a célegyenesben óriási csatában volt a győzelemért az amerikai Daeqwan Butlerrel, aki végül 45.48 másodperces idővel győzött, mindössze hét századdal megelőzve a magyar sprintert, aki 45.55 mp-cel idei legjobbját produkálta.
Női 100 méter gáton a vb-elődöntős Kozák Lucának ezúttal nem jött ki a lépés, nem tudta befejezni a versenyt, Kerekes Gréta ugyanakkor kiválóan futott és 12.97 mp-cel második lett a 12.73-mal győztes amerikai Amber Hughes mögött.
Női távolugrásban kiélezett csatát láthattak a nézők. A szoros versenyből végül Lesti Diána jött ki a legjobban: a tatabányaiak ugrója 6,52 méterrel diadalmaskodott.
Az óriási küzdelmet jól érzékelteti, hogy Bánhidi-Farkas Petra mindössze négy centivel maradt el honfitársa legjobbjától, ám azzal csak a negyedik helyet tudta megszerezni, írja az MTI.