Index Vakbarát Hírportál

Eufóriában az egész világ: az asszony olimpiát, a férj paralimpiát nyert!

2024. szeptember 7., szombat 07:46

Nincs boldogabb sportoló házaspár a világon Woodhalléknál: a feleség, Tara Davis-Woodhall alig egy hónapja Párizsban olimpiai bajnok lett távolugrásban, pénteken pedig a férj diadalmaskodott a 400 méteres síkfutásban a paralimpián, ugyanabban a stadionban. És kettejük földöntúli boldogsága ezúttal is felrobbantotta a közösségi médiát.

A párizsi olimpia egyik legfelemelőbb pillanata volt, amikor Tara Davis-Woodhall, a női távolugrás aranyérmese paralimpikon férje karjaiba vetette magát, és együtt ünnepelték az amerikai atlétanő győzelmét:

Kettejük megindító szerelmi történetét természetesen az Index is megénekelte, attól a pillanattól kezdve, hogy hat évvel ezelőtt mesébe illő körülmények között találtak egymásra Idahóban egy atlétikai versenyen. 

Hunter Woodhall, a férj orvosi szakszóval fibuláris hemimeliával született, ami azt jelenti, hogy a lábszárai nem tudtak kifejlődni. Az egyik lábát térd alatt már 11 hónapos korában amputálni kellett, a másikat valamivel később.

Hunter és Tara love storyja 2017-ben kezdődött, egy középiskolai atlétikai versenyen, az Idaho állambeli Pocatellóban. Tara, az atlétalány ezekkel a szavakkal lépett oda a parasportolóhoz:

Nem tudom, miért teszem ezt, de meg kell öleljelek.

Ezek voltak a két fiatal első szavai egymáshoz, és innen már nem volt megállás. Szerelmük legyőzött minden akadályt, még a környezet csodálkozását és értetlenségét is, hiszen nem megszokott dolog, hogy mindent legyőző szerelem alakuljon ki egy atléta és egy parasportoló között, akinek térd alatt mindkét lábszára hiányzik. 2022-ben esküdtek örök hűséget egymásnak, és az esküvő akkora szám volt, hogy a People magazin címlapjára került.

Taráról tehát tudjuk, hogy néhány hete Párizsban olimpiai bajnok lett távolugrásban, Hunternek pedig három érme volt a riói és a tokiói paralimpiáról, de az arany még hiányzott kollekciójából.

Vasárnap estig.

A 400 méteres síkfutás döntőjében (T62-es kategória) Woodhall kissé beragadt a rajtnál, de a hajrában ellenállhatatlanul tört előre, és igen jó, 46.36 másodperces idővel győzött. Egy ezüst és két bronz után behúzta a hiányzó aranyat. És ami ezután következett, az ugyanúgy bejárta az internetet, ahogy felesége egy hónappal ezelőtti öröme:

Woodhall, miután megnyerte a döntőt, levette a rajtszámát és megfordította. Ez volt ráírva:

Wyatt! Ezt neked nyertem!

Az üzenet három éve rákban elhunyt nagybátyjának, leghűségesebb szurkolójának szólt. A házaspár ünneplése pedig az egész világnak:

A sportvilág alighanem legismertebb házaspárja a marketingben sem nyeretlen kétéves. Életük nyitott könyv, a YouTube-ra eddig 457 videót töltöttek fel, ezeket összesen 387 millióan látták, és 870 000 előfizetőjük van. A TikTokon 185 millió like-ot kaptak, az Instagramon, a TikTokon és a Snapchaten együttvéve 6,6 millió követőjük van. 

Szerelmük, boldog házasságuk a nagyvilág szeme láttára pörög.

Kijutott nekik a szenvedésből is. Hunter gyerekként gonosz tréfák céltáblája volt hiányzó lábai miatt, Tara pedig súlyos sérülések sorozatán ment keresztül: ezek közül a legszörnyűbb az volt, amikor két csigolyája eltört. De hihetetlen akaraterővel felépült, és Párizsban olimpiai bajnok lett. 

Hunternek Párizs nem csak a megdicsőülés színtere. Tavaly a paraatléták világbajnokságán, ugyanitt, a 400-as döntő rajtja előtt a protézisében eltört egy csavar, így nem tudott versenyezni. Zokogva ült a földön a rajtnál, de felesége átmászott a nézőtér korlátján, odarohant hozzá és megvigasztalta. 

Még mondja valaki, hogy a szerelem nem győz le mindent!

Omnia vincit amor!

(Borítókép: Hunter Woodhall aranyérmes 400 méteres síkfutásban a paralimpián 2024. szeptember 6-án, Párizsban. Fotó: Marco Mantovani / Getty Images)

Rovatok