Index Vakbarát Hírportál

Meghalt Szabó Imre, a BEAC atlétikai szakosztályának vezetőedzője

2024. október 3., csütörtök 15:10

Életének 75. évében meghalt Szabó Imre, a BEAC (Budapesti Egyetemi Atlétikai Klub) immár 126 esztendős atlétikai szakosztályának vezetőedzője – számolt be róla a Magyar Atlétikai Szövetség honlapján kiadott közleményében.

„Fiatalon, 18 évesen került a klubhoz középtávfutóként, és már ebben az időszakban is érdekelte az edzői pálya: 21 esztendős korában elkezdte a BEAC közép- és hosszútávfutóinak, illetve gyaloglóinak felkészítését. Több mint fél évszázadon keresztül megszakítás nélkül a fekete-fehérek kötelékébe tartozott, az atlétikai szakosztály szakvezetőjeként dolgozott egészen szerda estig, élete legfontosabb feladatának ezt tekintette” – olvasható a bejegyzésben.

„Kiemelkedő szakmai tudásának és elhivatottságának köszönhető, hogy több mint 500 bajnokot nevelt fel a magyar atlétika számára, korosztályos és felnőtt válogatottakat, akik világversenyeken vettek részt, sőt olimpikon tanítványa is volt a 2016-os riói ötkarikás játékokat megjáró maratonista, Csere Gáspár személyében. A sportág iránti szeretete és elhivatottsága mindenki számára, aki atlétikával foglalkozik, példaértékű.”

Szabó Imrét a Magyar Olimpiai Bizottság 2021-ben Fair Play-díjjal is jutalmazta. 

Szabó Imre 74 éves volt. 

(Fotó: atletika.hu)

Rovatok