Index Vakbarát Hírportál

Tizenegy év után elköszön Székesfehérvártól a Gyulai István Memorial

2025. február 11., kedd 10:24

Mérföldköves esemény következik idén augusztus 12-én, kedden a Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj nemzetközi verseny 2011 óta íródó történetében. A házigazda szerepében tizenegy éven át derekasan helytálló Székesfehérvártól Budapest veszi át, pontosabban vissza a váltóbotot, ugyanis a rangos versenysorozat első három évében még a kopottas és lebontásra váró Népstadionban versengtek a meghívott magyar és külföldi atléták, ahol egyszer még így is sikerült egy mesteri fogással 20 ezer nézőt a lelátókra csábítani.

Mindez annak volt köszönhető, hogy a londoni olimpiai játékok magyar hősei is a tiszteletüket tették a pályán, köztük az akkor még közönségkedvenc, a kalapácsvetésben aranyérmes Pars Krisztián.

Meglepő, de a több mint jelentős helyszínváltozás magyarországi bejelentése eddig nem történt meg, noha a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) honlapján napok óta olvasható, hogy már nem a székesfehérvári Bregyóközi Sportcentrum készül otthont adni a sorrendben 15. Memorialnak, hanem a főváros büszkeségének számító Nemzeti Atlétikai Központ.

A bemutatásra aligha szoruló modern és mutatós stadion, ahol minden idők legjobb világbajnokságát rendezték meg 2023 augusztusában.

A WA illetékese az SzPress Hírszolgálat kérésének eleget téve megerősítette a változás tényét, ugyanezt tette a Magyar Atlétikai Szövetség is, azzal a kiegészítéssel, hogy a forgatókönyvvel kapcsolatos kérdésekben még folynak idehaza a tárgyalások.

Már nyilvános a versenyprogram is, színre lép(het) Halász Bence is

A nemzetközi szövetség ennél előbbre tart, mert a honlapját tanulmányozva arra a fontos – leginkább a versenyzőket érintő – információra is rá lehet akadni, hogy az augusztus 12-i esemény magyar szervezői milyen versenyprogrammal szeretnének előállni. A versenyszámok listájából kiderül, hogy 2025-ben olyan férfi súlylökőket, mint például Ryan Crouser vagy Joe Kovács, illetve azt a csúcskategóriát képviselő rúdugrót, aminek a kirakatembere Armand Mondo Duplantis, nem készülnek szerződtetni.

A magyar favorit Halász Bence viszont ismét hazai pályán mérheti össze a tudását a világ legjobb kalapácsvetőivel, méghozzá a 2023-as bravúros szereplésének a színhelyén. Nagyot szólna, ha az indulók között a verhetetlennek tűnő, világ- és olimpiai bajnok kanadai Ethan Katzberg is ott lenne, akit az elmúlt években látott teljesítményekből kiindulva már megszorítani is dicsőségnek számít.

A 2025-ös Gyulai István Memorial nemzetközi programjából az is kiolvasható, hogy idén nem terveznek két- vagy annál több körös futásokat, aminek nyilván megvan a maga oka. Íme a WA honlapján olvasható, 12 számból álló kínálat:

A Gyulai István Memorial – Atlétikai Magyar Nagydíj várhatóan idén is az egynapos hazai sportesemények leginkább „húzós” költségvetésű eseménye lesz, amelyhez a szükséges pénzügyi háttér döntő többségét eddig kivétel nélkül állami források biztosították. Nem kétséges, hogy ez idén is így lesz.

Fogas kérdések: nézőszám és főpróba

Fogas kérdés viszont, hogy az új helyszínen – ha csak egyetlen napra, egy nyári estére – miként sikerülhet megtölteni a lelátókat, és megközelítőleg olyan versenyatmoszférát teremteni, amivel a 2023-as világbajnokság szervezői nem maradtak adósak.

Könnyíti a feladatot, de csak annyiban, ami a nézőszámot illeti, hogy a Nemzeti Atlétikai Központ a visszabontási műveletek után már nem 36, hanem 15 ezer férőhelyes létesítmény, ahol tavaly megnyílt, színvonalas szabadidősportos központot alakítottak ki. Ezért is lesz szükség egy főpróbaversenyre, ahogy az volt a budapesti világbajnokság előtt.

Kézenfekvőnek tűnik, hogy a bevált megoldást ismételve ezúttal is az országos bajnokság kínálhatja a tesztelés lehetőségét úgy a szervezőknek, mint a magyar atlétáknak. Szervezési szempontból az is említést érdemel, hogy a WA döntésének értelmében 2026 szeptemberében ugyancsak a Nemzeti Atlétikai Központban rendezik meg az első, World Athletics Ultimate Championship elnevezésű szuperversenyt, amelynek a versenyprogramja és az elit mezőny összetétele is egészen különleges lesz.

(Borítókép: A későbbi győztes bahamai Steven Gardiner a 400 méteres férfi síkfutás döntőjében a Gyulai István Memorial nemzetközi atlétikai versenyen Székesfehérváron 2023. július 18-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok