Index Vakbarát Hírportál

Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon

2025. március 22., szombat 14:35

A friss Európa-bajnok Molnár Attila a negyedik helyen végzett szombaton férfi 400 méteren a nancsingi fedettpályás atlétikai világbajnokságon.

Karlik Pál tanítványa pénteken az előfutamát megnyerte, majd az elődöntőben a második helyen ért célba, és jutott ezzel döntőbe.

A fináléban a négyes pályáról rajtolva az első kör végén negyediknek vágott be, és a hajrában nem tudott feljebb lépni, s végül 45.77 másodperccel a negyedik helyen ért célba. Az FTC klasszis sprintere a tavalyi tető alatti vb-n ötödik volt, ezen most egy helyet javított, s Kínában csak amerikai futók előzték meg.

Az aranyérmet Christopher Bailey szerezte meg 45.08 másodperccel, mögötte Brian Faust (45.47 mp) lett a második, Jacory Patterson (45.54 mp) pedig a harmadik.

Takács Boglárka lemaradt a 60 méter fináléjáról

A BHSE sprintere két hete az apeldoorni Európa-bajnokságon parádésan teljesített, az előfutamban (7.15 mp) és az elődöntőben (7.09 mp) is országos csúcsot javított, a fináléban (7.12 mp) pedig a hetedik helyen végzett. Nancsingban viszont szombat délelőtt az előfutamban saját bevallása szerint nem tudott annyira koncentrálni, mint kellett volna, 7.23 másodperccel azonban így is harmadik lett, és könnyedén jutott tovább.

Az esti elődöntőre szerette volna magát fejben összeszedni és jobban futni, amire mindenképpen szüksége is lett volna, mivel döntőbe az első két hely vagy a három futam további két legjobb idejének elérésével lehetett bekerülni.

Takács a második futamban rajtolt, többek között az Eb-n második Mujinga Kambundzival és harmadik Patrizia van der Wekennel együtt. A jó rajt viszont elmaradt a magyar vágtázónál, az első métereken így hatalmas hátrányba került szinte minden riválisával szemben, és onnan hiába futott remek tempóban, 7.25-tel csak az ötödik helyre tudott feljönni, így lemaradt a fináléról.

Úgy tűnik ebben most ennyi volt, sajnálom, mert úgy éreztem, hogy tudtam volna jobbat mint a délelőtti futásom – kezdte értékelését az MTI-nek Németh Roland tanítványa. „Belülről nem éreztem olyan rossznak a rajtot, de lehet, hogy kicsit túlfeszültem, és ezért nem gyorsultam annyira az elején. Egyébként mostanra sikerült rendbe raknom a koncentrációmat, megvolt a versenyhangulat. Bennem volt a tűz, de talán picit elfogyott a lendület, és most sokkal görcsösebb voltam, mint az Eb-n, mert akartam, hogy jó legyen. Most kell egy kis pihenés, de már várom a szabadtéri szezont”

– tette hozzá Takács Boglárka.

Rovatok