Index Vakbarát Hírportál

Egy bokszzsák kap annyi ütést, mint Wach

2012. november 11., vasárnap 00:51

A lengyel Mariusz Wach mert bokszolni Vlagyimir Klicsko ellen, végigbírta a 12 menetet, de a 36 éves ukrán egy pillanatig sem volt veszélyben, és egyhangú pontozással megvédte világbajnoki címeit 15 ezer néző, telt ház előtt a hamburgi O2-Arenában.

Klicsko jóslata bejött, az eddig komoly ellenféllel nem bokszoló Wach végig nagyon motiváltan küzdött, tényleg elhitte, hogy megverheti az ukrán bajnokot, még akkor is, ha jószerivel csak annyi szólt mellette, hogy négy centiméterrel magasabb. Sem gyorsaságban, sem technikában nincs egy szinten a két bokszoló. Egyvalamiben viszont biztosan jobb Wach, úgy bírta az ütéseket, mint talán senki a nehézsúlyban. Az üvegállúnak is nevezett Klicskót viszont nem tudta tesztelni igazán, így esélye sem volt vb-címeket nyerni.

Klicsko nagyon koncentráltan kezdett, nem tapogatózott, az első menettől látszott, nem akar teret engedni a kihívójának, aki erős, eddig sok KO-t hozó jobbosában bízott. Az ukrán egyszerű taktikát választott, amit szinte az egész meccs alatt tökéletesen végigvitt. Gyorsaságát kihasználva balegyenesekkel fárasztotta folyamatosan a lengyelt, akinek a válaszai szinte mindig késtek. Csak egyszer-egyszer tudott bevinni komolyabb ütést.

A második menetben Wach próbálta megtörni a Klicsko-fölényt, de ritmusváltása csak rövid ideig volt eredményes, a címvédő kombinációkkal állította meg. A harmadik menetben a balosokra reagálni sem nagyon tudott Wach, de azért az utolsó másodpercekben lerohanta Klicskót, nagy lengői azonban nem tettek kár ellenfelében. A negyedik menetben viszont kijött az ukrán hiányossága, egyszerűen nem tudott mit kezdeni a belharccal próbálkozó Wachhal, csak fogással, szabálytalanul tudta megállítani a támadásokat, igaz, a lengyel néhányszor sportszerűtlenül, tarkóra és vesére is ütött.

Az ötödik menetben mintha csak ezt akarta volna megbosszulni Klicsko, a címvédő nagyon keményen kezdett, két hatalmas erejű jobbost vitt be, de Wach nem rendült meg, gyorsan regenerálódott, majd az utolsó fél percben újra nagy hajrával próbálta ledönteni Klicskót. A kötélnél elszórt bombái azonban nem találtak, elsuhantak ellenfele feje felett.

A mérkőzés felétől még egyértelműbbé váltak az erőviszonyok, a mindvégig fitt maradó Klicsko nem engedte át az irányítást, egyre több sorozatot vitt be, a hetedik menetre teljesen elfogyott Wach, és szinte élő bokszzsákká változott. Csoda, hogy lábon kihordta az ütéseket, és az is, hogy a bíró nem állította meg a mérkőzést azért, mert az teljesen egyenlőtlenné vált.

Az iram már Klicskónak is kicsit sok lehetett, és a rengeteg ütés után visszavett, újra taktikus bunyóval próbálta irányította a meccset, ez Wachnak is alkalmat adott egy-egy közbeszúrásra, de egy pillanatig sem tűnt úgy, hogy esélye lenne a kiütésre. A nagy szíve és koncentrálókészsége arra volt elég, hogy talpon maradjon és kivédekezze a megrendítő erejű támadásokat.

Az utolsó menetben még egyszer bizonyította, hogy komolyan gondolja a meccset, mindent egy lapra tett fel, hogy egy KO-val nyerjen, de a lerohanást Klicsko higgadtan kezelte, egy perc után visszavette az irányítást, és ugyan kiütni nem tudta ellenfelét, de szép boksszal, sok akciót indítva, egyhangú pontozással (120:107, 120:107, 119:109), megérdemelten nyerte a mérkőzést, és szerezte meg 59. győzelmét. Wach ugyan vesztett, profiként életében először, de a nehézsúlyban ettől kezdve sokkal komolyabban vehetik, nem alibimecset vívott Klicskóval, és ütésállósága népszerűvé teheti a szurkolók között is.

Rovatok