Balzsay Károlyt orvosai gyógyultnak nyilvánították, a WBO és a WBA nagyközépsúlyú világbajnokának leletei olyanok, mintha egy egészséges ember leletei lennének, írja a Blikk.
A bokszolóról márciusban derült ki, hogy nyirokmirigyét támadta meg a daganatos betegség, amely áttéteket képzett a csontvelőben, a lépében, a tüdejében is.
„Az utolsó vérvételek, illetve a PET/CT-vizsgálat szerint már nincsenek rákos sejtek a szervezetemben. A másodlagos orvosi szakvélemény is kedvező volt, leleteimet és kórtörténetemet Bostonban is elemezték hematológusok. Ők is mindent rendben találtak, úgyhogy most már kijelenthetem, kiütöttem a rákot".
3 havonta kell majd kontrollra járnia, immunerősítő kezeléseket kap, ha a betegség kiújulna, csontvelőátültetés várható. „Mentálisan sokkal nehezebben viseltem, mint fizikálisan. Igyekeztem optimizmust sugározni, de borzalmas volt belegondolni, ha esetleg meghalok, mi lesz a feleségemmel és a két lányommal."