Index Vakbarát Hírportál

Muhammad Ali 24 órán át aludt

2015. január 16., péntek 11:06

Egy héttel azután, hogy kiengedték, újra kórházba került Muhammad Ali. A szombaton 73 éves bokszolót korábban 17 napig ápolták, most azonban ennyire időre nem volt szükség, pénteken már hazamehet.

A múlt hónapban Alit tüdőgyulladás gyanújával vitték be, de később kiderült, hogy egy húgyúti fertőzés miatt volt rosszul. A család szóvivője, Bob Gunnel azt mondta, most is emiatt került kórházba, utógondozásra. Az angol Mirror súlyosabb betegséget sejt a háttérben, azt állította, hogy Alit nem tudták felébreszteni, és azért az intenzívre került.

„Lefeküdt kedden este, de nem ébredt fel még másnap délután és este sem. Huszonnégy órán át aludt. Azt gyanították, túlzottan kimerült" – állította a Mirror forrása.

Gunnel szerint az egykori nehézsúlyú bokszbajnok már jól van, tévézik, olvasgat és zenét hallgat. Úgy tervezik, hogy a 73. születésnapját szombaton már otthon ünnepli.

Rovatok