Index Vakbarát Hírportál

Klicsko és Lennox Lewis után Petrányi

2015. március 23., hétfő 15:14

Shannon Briggselég sokat tett azért, hogy Vlagyimir Klicsko észrevegye, de a nehézsúlyú ukrán világbajnok ingerküszöbét nem igazán sikerült átvinnie.

Briggs már 43 éves, 2010-ben az idősebbik Klicskóval, Vitalijjal szemben pontozással maradt alul Hamburgban, utána visszavonult, de négy év után visszatért, és szerette volna megmutatni, hogy egy igazi bajnok, míg Klicskót gyáva nyúlnak nevezte.

Briggsnek ehelyett nem túl jó mérlegű bokszolók jutottak – a múltban George Foremannel és Lennox Lewisszal is összecsapott –, és a Boxrec adatbázisa szerint most pénteken Panamában Petrányi Zoltánnal fog megmérkőzni.

Petrányi már 48 éves, 51 győzelme mellett van 21 veresége, de hajlandó Panamába utazni. Bátorsága dicséretes, hiszen még itthon sem a legjobb, tavaly decemberben például kikapott Csala Zoltántól, aki a harmadik menetben kiütötte.

Briggs nyilván egy teljesen másik nívót képvisel, ezért nem kevés kockázat van a meccsben.

Petrányinak 2005-ben volt már egy nyomasztó meccse, akkor Danny Williams úgy múlta felül a harmadik menetben, hogy addig ötször küldte padlóra.

Rovatok