Index Vakbarát Hírportál

Klicsko megint megállíthatatlan volt

2015. április 26., vasárnap 09:10

Vlagyimir Klicsko egyhangú pontozással nyert korábbi edzőpartnere, az eddig hibátlan mérleggel rendelkező Bryant Jennings ellen szombaton késő este a Madison Square Gardenben, ezzel huszonhetedszer, sorozatban pedig tizennyolcadszor védte meg nehézsúlyú világbajnoki címeit.

Két bírónál 116-111-re, egynél pedig 118-109-re volt jobb az ukrán bajnok az amerikainál, aki 19 győzelméből tízet KO-val ért el, és fiatalabb korában bízott a meccs előtt.

Klicsko precízen dolgozta meg Jenningset, aki az első menetekben főként védekezett, csak időnként próbált támadásokat indítani. A 12 menetes meccs közepén azonban már agresszívebb lett, bevitt néhány testtalálatot, a kilencedik menetben pedig egy ütése után felrepedt Klicsko bal szeme alatt a bőr. A 39 éves ukrán kombinációkkal, és a végén egy kemény jobbossal fejezte be ellentmondást nem tűrően a meccset.

„Jennings sok nehézsúlyú bokszolót megvert volna, kemény versenyző" – mondta ellenfeléről Klicsko. Az amerikai leginkább azt vitatta, hogy ekkora különbség volt a pontozóbíróknál, mivel sokszor betalált testre, még ha fejre nem is nagyon sikerült mennie. „Szerintem ennél sokkal szorosabbnak kellett volna lennie" – mondta a BBC beszámolója szerint.

Klicsko 64-szer nyert eddig, három veresége van, de legutóbbi kudarca több mint tíz éve volt. Klicsko 2006 óta sorozatban tizennyolcszor védte meg világbajnoki övét. Ha Klicsko még pár évig a nehézsúly királya maradna, könnyen utolérheti Larry Holmest, de akár Joe Louist is. Előbbi sorozatban 19-szer, utóbbi 25-ször védte meg címét.

Klicskóé a WBA, az IBF, a WBO és az IBO öve, de a negyedik nagy szervezet, a WBC övét is be akarja gyűjteni.

Rovatok