Index Vakbarát Hírportál

Megvan, ki ellen fejezi be Mayweather

2015. augusztus 5., szerda 12:47

Kedd este hivatalosan is bejelentette Floyd Mayweather, hogy ki ellen fejezi majd be pályafutását a 49. mérkőzésén. A veretlen bajnok ugyan korábban úgy nyilatkozott, hogy óriási bunyóval szeretné abbahagyni, végül a 31 éves amerikai Andre Bertóra esett a választása, akinél mindenképpen találhatott volna keményebb ellenfelet.

Berto eddigi mérlege 30-3, ebből 23 győzelmet KO-val szerzett, de a három veresége a legutóbbi hat meccsén jött, tehát eléggé leszállóágon van már a pályafutása. Ebből a három vereségből kettőt az ellen a Victor Ortiz és Robert Guerrero ellen szenvedett el, akiket Mayweather is megvert korábban, a harmadik viszont a legjobbaktól nagyon távol álló Jesus Soto-Karass ellen volt.

It’s official. @FloydMayweather to face @AndreBerto Sept. 12 on Showtime PPV. pic.twitter.com/1Zb1gyvl0Z

— SHOWTIME SPORTS (@SHOsports) August 4, 2015

Persze Mayweathert is meg lehet érteni, hiszen számára a 49-0-s mérleg, vagyis Rocky Marciano beérése a cél, ezt pedig egy minél könnyebb, de még elfogadható ellenfél ellen szeretné megtenni szeptember 12-én Las Vegasban.

Rovatok