Index Vakbarát Hírportál

Büntetik a profi bokszolót, aki olimpiára megy

2016. június 21., kedd 11:50

Az egyik legnagyobb profi ökölvívó világszövetség, a Nemzetközi Bokszföderáció (IBF) komoly büntetést ígért azoknak, akik vállalják az indulást a nemzetközi amatőr szövetség által szervezett júliusi olimpiai kvalifikációs versenyen, írta az MTI.

Az IBF közleményben jelezte, hogy elsősorban biztonsági okok miatt nem ért egyet azzal, hogy a profik amatőrökkel mérkőzzenek, így ellenzi az AIBA azon döntését, amellyel lehetővé tette, hogy profi öklözők is kivívhassák az olimpiai indulás jogát.

Éppen ezért az IBF úgy döntött, hogy minden profinak számolnia kell azzal, hogy ha részt vesz a júliusi venezuelai kvótaszerző versenyen, akkor a Nemzetközi Bokszföderációnál birtokolt címét - legyen az világbajnoki vagy bármilyen kisebb cím - elveszíti, azokat pedig, akiknek nincs övük a szervezetnél, egy évre törlik az IBF ranglistájáról.

Az AIBA már a londoni olimpia után jelezte, hogy szeretné kinyitni a játékok kapuját a profik előtt, ugyanakkor csak idén május végén hozta meg erről a döntését. Az új szabály szerint az évekkel ezelőtt kiírt kvalifikációs rendszerben még a félprofi sorozatokban, az APB-ben és a WSB-ben érdekelt ökölvívóknak kiírt kvótaszerző versenyen profik is indulhatnak. A versenyt júliusban rendezik meg Venezuelában, ahol 26 riói kvóta talál gazdára.

Rovatok