Index Vakbarát Hírportál

Pofátlanul elcsalták a magyar bokszolónő Eb-meccsét

2016. november 19., szombat 14:52 | aznap frissítve

A 57 kilogrammos súlycsoportban Nagy Kitti Kornélia, a 64 kilósok között pedig Korcsmáros Mercédesz kapott ki a szófiai női ökölvívó Európa-bajnokság pénteki versenynapján, így egyikük sem jutott a nyolc közé, írja az MTI.

A magyar szövetség szerint Nagynak kellemetlen ellenfél, a fehérorosz Julija Apanasovics jutott, aki rengeteget szabálytalankodott, fogta, tolta, lökdöste a magyar bokszolót, sőt az is előfordult, hogy csípődobást alkalmazott. A bíró engedte ezt a harcmodort, sőt Nagyot intette meg, mondván, lent volt a feje.

„A fehérorosz nem változtatott a harcmodorán, mint ahogy a bíró sem a felfogásán, odalett a meccs, amiről ki merem mondani, hogy csalással ért véget" – fogalmazta meg véleményét Kovács Mária vezetőedző.

Korcsmárost a tapasztaltabb versenyzőnek számító és technikásabban bokszoló Európa-bajnoki bronzérmes cseh Martina Schmoranzova győzte le.

Csütörtökön a 60 kilogrammban Pribojszki Katának sem sikerült a nyolc közé jutás, mivel kikapott a brit Sandy Ryantől.

Rovatok