Index Vakbarát Hírportál

Elszállt a bokszmenedzser agya, úgy kellett lefogni

2017. október 5., csütörtök 12:53

Az viszonylag gyakran előfordul, hogy már a bokszmeccs előtti sajtótájékoztatón egymásnak ugranak az ellenfelek, az azonban már ritkább, hogy az egyik menedzser balhézzon. A török Ahmet Öner nem bírt most magával.

Szombaton Chris Eubank Jr. és Avni Yildirim a World Boxing Super Series negyeddöntőjében mérkőzik meg egymással, ennek a felvezetését tartották meg szerda este Stuttgartban. A két bunyós elég nyugodt volt, de Yildirim menedzsere eléggé begurult és botrányba torkollt a sajtótájékoztató.

Öner a bunyó íratlan szabályainak megfelelően egy kicsit pocskondiázta az ellenfelet, majd váratlanul felállt és átrohant az asztal másik oldalára, mert beszólt neki valaki Eubank csapatából. Egy kicsit ordítottak egymás arcába, majd Önert visszaültették.

Nem túl sokáig tudott nyugton maradni, mert állítása szerint megint beszóltak neki. A lefogott török előbb bunyózni hívta alkalmi ellenfelét, majd elég kemény szöveget nyomott: „Ne nevess rajtam, ha újra nevetsz, te szarházi, a feleségedet a saját ágyadban fogom megdugni."

Öner később azt állította, hogy rasszista megjegyzéseket kapott, ő pedig nem hagyhatta, hogy őt és országát sértegessék. Eubankkal amúgy semmi baja nincs.

Rovatok