Index Vakbarát Hírportál

Az idősebb Klicsko bekerült példaképei közé

2017. december 6., szerda 11:03

Az ukrán Vitalij Klicsko és a mexikói Erik Morales is bekerül az ökölvívó nemzetközi Hírességek Csarnokába, amely az egyesült államokbeli Canastotában található.

"Sok bokszoló álma, hogy bekerüljön a Hírességek Csarnokába"

- mondta Vitalij Klicsko, korábbi profi nehézsúlyú világbajnok, aki 2014 óta Kijev polgármestere.

Hozzátette: bár gondolt rá, mégsem számított arra, hogy egy nap majd ő is ott lesz a legendás ökölvívók között, akik számára is példaképek voltak.

Vitalij Klicsko 1996 és 2013 között volt profi ökölvívó, pályafutásának ebben az időszakában két veresége mellett negyvenöt alkalommal nyert, ebből negyvenegyszer K.O.-val vagy technikai K.O.-val.

A most beválasztott négy ökölvívó között van még Erik Morales, aki profiként négy különböző súlycsoportban szerzett világbajnoki övet.

A nem sportolói kategóriában elismert öt személy egyike a német Klaus-Peter Kohl, a Klicsko fivérek mellett korábban több magyar ökölvívót - többek között Balzsay Károlyt, Erdei Zsoltot, Kovács Istvánt - foglalkoztató hamburgi Universum Box-Promotion promótere, aki több mint 2100 profi mérkőzést szervezett.

Rovatok