Index Vakbarát Hírportál

Teljesen felépülhet agysérüléséből a kanadai bokszvilágbajnok

2019. január 26., szombat 19:50

Megtette első lépéseit, és a beszédre is újra képes a boksz legidősebb világbajnoka, Adonis Stevenson, akit december elsejei címmeccsén olyan erővel ütött ki az ukrán Olekszandr Gvozdik, hogy súlyos, traumatikus agysérülést szenvedett – írja a fightnews.com.

A 41 éves Stevenson már közvetlenül a meccs után kritikus állapotba került, ezért a quebeci Enfant-Jesus kórházba szállították, ahol még aznap éjszaka meg is operálták, a beavatkozást követően pedig hosszú ideig mélyaltatásban kellett tartani.

Most felesége, Simone God beszélt a kanadai bokszoló állapotáról, és egyelőre úgy tűnik, hogy Stevenson csodaszámba menő felépülést produkál. A nő már karácsony előtt pár nappal közölte, hogy férje magához tért, és családja, valamint orvosi stábja körében lábadozik, most viszont kiderült, hogy használtak az edzések és a terápia, 

a bokszoló ugyanis megtette első lépéseit a kiütése óta, és most azon dolgozik, hogy egyedül is képes legyen járni.

A nő hozzátette, hogy hiába volt kirobbanó formában a bokszoló, így is rengeteg munkát vett igénybe, hogy idáig eljusson, de igazi bajnokként mindent beleadott, és valódi áldás volt végigkövetni állapotának javulását.

God azt is elmondta, hogy Stevenson nemcsak járni tanult meg újra, hanem beszélni is, ezért most úgy látja, hogy semmi nem áll a teljes felépülésének útjába.

Stevenson 2013-ban szerezte meg a WBC övét, azóta kilencszer meg is védte, de a tíz évvel fiatalabb Gvozdik ellen már nem jött össze neki a bravúr. Az ukrán egyébként amatőr bokszolóként olimpiai bronzig vitte 2012-ben, a profik között viszont ez a kiütés volt az első kiemelkedő eredménye.

Rovatok