Index Vakbarát Hírportál

Fordítva hirdették ki a magyar bokszoló meccsének eredményét az Európa Játékokon

2019. június 22., szombat 22:19

Hallatlan baki zavarta meg a minszki Európa Játékok ökölvívóversenyeit a magyar Gálos Roland mérkőzésének eredményhirdetésén. Gálost előbb győztesnek hirdették, majd jelentős késéssel jelezték, hogy mégis vesztett, és ezzel kiesett a minszki Európa Játékokon, avagy a férfi ökölvívók Európa-bajnokságán. A szombaton szorítóba lépő másik magyar, Kovács Pál egyhangú pontozással kikapott és búcsúzott.

A második versenynap esti programjában bemutatkozó Gálostól egyértelműen győzelmet vártak a magyar csapat edzői, ugyanakkor sejthető volt, hogy a moldovai ellenféllel nem lesz könnyű dolga, hiszen eddigi egyetlen meccsüket megosztott pontozással nyerte végül a magyarok 60 kilós versenyzője.

A mérkőzés kilenc percen át kiegyenlített küzdelmet hozott, Bucsa ment előre, Gálos viszont ügyesen távol tartotta magától, és messziről próbált bal-jobb kombinációkkal találni. A felek szinte végig vibráltak a ringben, viszont nagyon keveset ütöttek, és akkor is elég pontatlanul.

Gálos a második menetben tűnt egyértelműen jobbnak, a másik kettőben viszont nehéz volt különbséget tenni a felek között. Végül aztán mintha az eredményhirdetéssel is azt akarták volna érzékeltetni az illetékesek, hogy nehezen lehetett döntésre jutni.

"Előbb ugyanis 4-1-es megosztott pontozással Gálos Rolandot hirdették ki győztesnek. A mérkőzésvezető az ő kezét emelte a magasba, majd mindkét bokszoló tudomásul vette az eredményt, a szokásoknak megfelelően lepacsiztak és kimentek a másik sarkához az edzőkkel is kezet fogni."

Ám még mielőtt elhagyták volna a szorító környékét, a mérkőzésvezető kétségbeesetten visszahívta az öklözőket és heves bocsánatkérések közepette jelezte, tévedés történt és Bucsa győzött 4-1-re.

Gálos értetlenül állt a történtek előtt, Törteli Ferenc és Alvics Gyula edzők pedig hiába kezdtek heves tiltakozásba az eset után, keveset tehettek.

Ilyen nincs, kihirdetik győztesnek, aztán visszavonják az egészet! Hihetetlen

– dühöngött a vegyes zónában Törteli, aki a meccs után próbált panaszt emelni az eljárás ellen, de az eredményt már nem változtatták meg újra. A napot  magyar részről Kovács Pál zárta, aki a 81 kilósok nyolcaddöntőjében a francia Gaetan Ntambwe ellen lépett szorítóba és végig nagyon bátran bokszolt esélyesebb riválisa ellen.

Kovács az első menettől az utolsóig ment előre, ahogy csak bírt, ám ahogy egyre inkább elfáradt, úgy ütött egyre kevesebbet és kapott egyre többet francia ellenfelétől, aki végül egyhangú pontozással győzött a meccsen.

"Az volt a terv, hogy irányítok, megyek előre. Nem éreztem, hogy erősebb lett volna nálam, de jól mozgott el, nehéz volt eltalálni. Nem örülök a vereségnek, de megyek tovább előre" - összegezte a verseny tanulságait univerzális életfilozófiájának szendvicsébe foglalva Kovács Pál az MTI-nek.

A magyar ökölvívók egy győzelemmel (Harcsa Zoltán) és három vereséggel (Kovács, Gálos, Kozák László) zárták a napot. Vasárnap Bernáth Attila (49 kg), Fodor Milán (64 kg), Harcsa (75 kg) és Hámori Ádám (91 kg) lép szorítóba, mindannyian a nyolc közé jutásért.

(MTI)

Rovatok