Index Vakbarát Hírportál

Gálos Roland bokszban szerzett olimpiai kvótát

2020. március 17., kedd 08:39

Az 57 kilogrammban szereplő Gálos Roland megnyerte nyolcaddöntőjét, így olimpiai kvótát szerzett hétfőn este a londoni európai kvalifikációs ökölvívótornán, írja az MTI.

A bajai bokszoló szombati selejtezős győzelme után a nyolcaddöntőben a finn színekben versenyző Arslan Khataevvel bokszolt. Az első menetben mindkét fél részéről sok volt a szabálytalanság, de Gálos volt az aktívabb, neki adták a pontozók a menetet.

A második menetben Gálos volt a passzívabb, de neki voltak tisztább találatai, növelte előnyét a pontozóknál. A harmadik menetet is megnyerte, így karrierje során először olimpiai kvótát szerzett.

„Pontosan tudtam, mit kell csinálni a finn ellen, hogy vissza tudjak neki vágni a korábbi vereségért. Az első menetben sokat mentem előre, ami valószínűleg meglepte. Próbáltam végig nagyon taktikus maradni, és amikor két menet után tudtam, hogy előnyben vagyok, nem akartam kockáztatni egy esetleges intést a harmadikban. Sokat mozogtam az utolsó menetben lábon, hogy ne tudjon elérni. Ezért küzdöttem egész életemben, hogy egy olimpián szerepelhessek" –fogalmazott Gálos a hazai szövetség honlapján.

Gálos a magyar ökölvívás első tokiói helyét biztosította be. A londoni versenyen többen már nem is szerezhetnek most, mivel a koronavírus-járvány miatt a hétfő esti program után lefújták a tornát.

A torna további programjának törlése a magyarok közül Fodor Milánt (63 kg) és Pribojszki Katát (60 kg) érintetett kellemetlenül, mivel a 12 fős küldöttségből - Gáloson kívül - már csak ők maradtak versenyben. Ráadásul Fodor kedden szintén kvótáért lépett volna szorítóba.

Hétfőn korábban Kozák László (69 kg), Bacskai Balázs (75 kg) és a Gálos Rolandhoz hasonlóan nyolcaddöntős Szaka István (52 kg) szerepelt, és valamennyien veszítettek.

Négy évvel ezelőtt két magyar bokszoló volt az olimpián, Harcsa Zoltán és Bacskai Balázs. 

Rovatok