Az 1984-es Los Angeles-i olimpiára nem tudott kijutni a 18 éves Mike Tyson, mert Henry Tillmann megverte az amerikai válogatókon. Tyson és a menedzsmentje ekkor elhatározta, hogy a profik felé fordítják a bokszolót, akit felkészülés gyanánt októberben egy finnországi amatőr tornára küldtek. Éppen oda, ahová a magyar válogatott is utazott akkoriban.

„Tamperében voltunk, rajtam egy francia trikó volt, amikor odajött hozzám pacsizni egy jó kötésű, vagány srác, azt hittem, őt nevezik a félnehézsúlyba. Termet alapján keresgéltem, ki lehet majd az, akit bedobnak a nehézsúlyba, vagyis ki lesz az ellenfelem. Kérdezte tőlem ez a srác a pólómra utalva, francia vagyok-e, mondtam neki nem, magyar, aztán ment mindenki a dolgára.

Na, ő volt Mike Tyson. Akiről akkor még alig tudott valaki, az edzők is inkább Tiszonnak mondták a nevét, annyira ismeretlen volt”

– így elevenítette fel nekünk első találkozását a későbbi bajnokkal Szikora István, aki később Bunyós Pityu néven vált a lakodalmas zeneszíntér ismert szereplőjévé.

A mátészalkai születésű Szikora akkor 20 éves volt, és két és fél éve bokszolt már. Az amerikaiak azért választották ezt a tornát, mert már egyre nehezebben találtak Tysonnak edzőpartnert, sokan ötezer dollárért sem vállalták, hogy kiálljanak ellene. A finn riválisa, akit az első fordulóban kapott, megnézte a rekordját, és úgy döntött, inkább nem áll ki a meccsre.

Szikora nem tudott utánanézni Tyson korábbi eredményeinek, amikor a meccsére menet felszállt a buszra, újra pacsiztak, sok szerencsét kívántak egymásnak, néhány óra múlva pedig kiderült, egymás ellen fognak bokszolni. Bebandázsolták az öklüket, megkapták a kesztyűket, és találkoztak a ringben.

„Elsőre pillantásra láttam, hogy bevállalós, dinamikus kis gyerek, és azt is tudtam, ha leállok vele verekedni, akkor bajba kerülök. Lábon sokat mozogtam, ez volt az egyetlen esélyem, mert ha megütött, azt éreztem, hogy kemény, és elég gyors is. Fejen nem tudott ütni, mert magasabb voltam. Mozogtam, bal kézzel feltartóztattam jó néhányszor, a belharcot elkerültem. A végén jött a pontozás, az öt bíróból kettő engem látott jobbnak.”

A másik három bíró értelemszerűen Tysont, aki később a könyvében is megemlékezett erről a találkozóról, Szegorának írta le ellenfele nevét, és úgy foglalta össze a meccset önéletrajzi könyvében, hogy visszaütött a riválisa, és bátor volt.

A közönség pedig inkább Tysont fütyülte, noha azt Szikora is elismerte, hogy nem ő volt az aktívabb, az amerikai végig ment előre. Szikora szerzett egy fotót is, ami a meccsen készült.

A torna meccseit archiválták, aminek Szikora kifejezetten örült, mert sokan kételkedtek a meccs létezésében, és ha el is hitték, azzal vágtak vissza, biztosan nem volt egyenrangú partnere az amerikainak, és csak menekült előle. A döntőben Tyson a svéd ellenfelét egyhangú pontozással verte, mert Hakan Brock elkövette azt a hibát, harcba bonyolódott vele.

Két év múlva, amikor a magyar válogatottat meghívták Amerikába, Szikora egy tévéközvetítésben látta ismét Tysont, és majdnem leesett a szállodai szobájában a foteléből, mert azzal szembesült, hogy minden idők legfiatalabb nehézsúlyú világbajnoka lett Mike Tyson. Akkor nézett utána a korábbi ellenfele életének, és szembesült azzal, hogy az ökölvívás számára a kitörést jelentette, mert már fiatalon javítóintézetbe került New Yorkban.

„Elégtétel ez nekem, mert tényleg jó meccset csináltunk. Isten ments, hogy magamat hozzá hasonlítsam, eszembe sincs. Csak furcsa érzés ez, hogy nekem van személyes élményem róla, ami nem egy szelfi. Hallottam, hogy újra edzésben van, adná isten, hogy egy bemutató meccset le tudnék kötni vele stílszerűen a Papp Lászlóról elnevezett csarnokban. Amikor Bécsben tartott előadást, elmentem hozzá, találkoztunk, kíváncsi volt rám, meghívott Las Vegasba. És emlékezett a meccsre.”

A másik nagy nehézsúlyú bálvánnyal, a kanadai Lennox Lewisszal is szembekerült még amatőr karrierje alatt Szikora, de ő egy egészen más felépítésű versenyző volt, nála is magasabb.

Akkora volt, mint egy medve, tőle sem ijedtem meg, de keményebb volt az ökle. Később ő is végigverte a világot”

Szikora eljutott az 1992-es barcelonai olimpiára, pályafutása után edzősködött, tanítványai közül a cirkálósúlyú Hídvégi György magyar bajnok is lett, majd a WBF világbajnoki címét is megszerezte. Aztán Bunyós Pityu néven a lakodalmas zenében aranylemezekig jutott.