Index Vakbarát Hírportál

Újabb magyar ökölvívó szerzett kvótát a párizsi olimpiára

2024. március 12., kedd 06:18

A 80 kilogrammos súlycsoportban szereplő Akilov Pylyp negyeddöntőjét is megnyerte, ezzel olimpiai kvótát szerzett az ökölvívók olaszországi kvalifikációs tornájának hétfői zárónapján.

Az ukrán származású félnehézsúlyú bokszoló egészen kiváló formát mutatott eddig Busto Arsizióban, ahol múlt hétfőn bravúrgyőzelmet aratott a walesi Taylor Bevan ellen, majd pénteken egészen könnyedén lépett túl az osztrák Lucky Osaro Aimufuán, vasárnap pedig a norvég Mindaugas Gedminast is simán verte a nyolcaddöntőben.

Az olaszországi viadalon szinte minden súlycsoportban, így a férfiak 80 kilós kategóriájában is négy párizsi helyet osztottak, így Gedminas elleni sikerével egyetlen lépésre került az olimpiától Akilov. Azt a lépést pedig a torna utolsó meccsén a holland Gradu Kraus ellen kellett megtennie.

Kraus szintén nagyon jól teljesített eddig, vasárnap iráni riválist győzött le, így előzetesen kiélezett csatára lehetett számítani, és a meccs igazolta a várakozásokat. Az első menetben óvatosan kezdtek a felek, másfél percig alig indítottak ütést, a folytatásban aztán Akilov bátrabban állt bele az ütésváltásokba, és ezekből rendre ő jött ki jobban, ezzel pedig az öt pontozóból négyet meggyőzött, így előnyből várta a folytatást.

A második szakasz elején Kraus valósággal nekirontott riválisának, a magyar ökölvívó az első percben leginkább csak a védekezésre tudott figyelni, amit jól csinált, így szinte el sem találta őt a holland. A menet második felétől aztán Akilov ismét kezdeményezőbbé vált és többször tisztán talált, a jó hajrá pedig elég volt ahhoz, hogy három pontozó őt lássa jobbnak, ami azt jelentette, hogy három bírónál két ponttal vezetett az utolsó három perc előtt.

A holland helyzete szinte kilátástalanná vált, nagy fölénnyel kellett volna nyernie a harmadik periódust a fordításhoz. Ennek érdekében pedig óriási elánnal ment előre, de nagy igyekezetében tiszta ütések helyett leginkább csak szabálytalankodott, ahogy Akilov is sokszor védekezett szabálytalanul, a mérkőzésvezető pedig mindkettejüket megintette egyszer.

A rendkívül töredezett, kifejezetten csúnya boksz Akilovnak kedvezett, ráadásul a hajrában több szép ütése is eltalálta az erejével elkészült holland riválisát, akit végül egyhangú pontozással győzött le. Akilov Pylyp a harmadik magyar ökölvívó, aki kvótát szerzett a párizsi játékokra.

Előtte a tavalyi Európa Játékokon Kovács Richárd (63,5 kg) és Hámori Luca (66 kg) biztosította helyét az olimpián. A három kvalifikáció komoly sikernek számít, mivel legutóbb 2012-ben a londoni játékokon szerepelt három magyar bokszoló.

Az öklözők második, olaszországi kvalifikációs versenyén kilenc magyar lépett ringbe, közülük Akilov mellett Lakotár Hanna (54 kg) és Gémes Levente (71 kg) tudott mérkőzést nyerni, Szűcs Szabina (57 kg), Mezei Petra (50 kg), Szabó Petra (60 kg) és Nakota Veronika (75 kg), valamint Szaka István (51 kg) és Bernáth István (+92 kg) első meccsén kikapott. Lakotár és Gémes a második meccse után búcsúzott.

Az ökölvívóknak még május végén a bangkoki kvalifikációs viadalon lesz lehetőségük a kvótaszerzésre, írja az MTI.

Rovatok