Mark Cavendish nyerte a Tour leghosszabb szakaszát, a nyomás alól felszabadulva, a második győzelmét ünnepelheti ezzel. A pontversenyben is újra számolni kell vele, ahol Petacchi egyre közelebb kerül az éllovas Hushovdhoz. Cancellara pályafutása során a 21. napon húzhatta magára a sárga trikót.
Mark Cavendish második szakaszgyőzelmét aratta pénteken a 97. Tour de France országúti kerékpáros körversenyen, összetettben pedig továbbra is a svájci Fabian Cancellara vezet a 6. etapot követően.
Az ötödik szakaszon a már leírt Mark Cavendish nyerte a sprintbefutót. A mezőny együtt ért célba, így az összetett állása nem változott.
Megoperálták Fränk Schlecket, aki a Tour de France keddi, 3. szakaszán hatalmasat bukott, és több helyen eltörte kulcscsontját. A luxemburgit odahaza műtötték, a csontot 6 csavarral és egy lemezzel állították helyre.
Csapatvezetői nem tudták megmondani, Schleck mikor térhet vissza, de reményeik szerint az augusztus 28-án rajtoló Vuelta a Espanán már indulhat.
Együtt ért célba a mezőny, ahol a sprintben Alessandro Petacchi második szakaszgyőzelmét szerezte. Az összetettben nincs változás.
Ismét hektikus szakaszt zártak a Tour-on, a kockaköves szakaszok, a defektetek és a bukások átrendezték a mezőnyt. Cancellara háromperces hátrányt ledolgozva visszavette a sárga trikót, Armstrong és Contador is szerencsétlenül járt, visszaestek az öszetettben.
A hétfői tömegbukásban megsérült, 2008-ban az ötödik helyen végzett Christian Vande Velde feladta a 97. Tour de France országúti kerékpáros körversenyt. Az amerikai bringás a hétfői nyitószakaszon, Stockeu közelében esett el több társához hasonlóan, aminek következtében felszakadt a szemhéja, és eltört két bordája.
A Tour harmadik szakaszán az esélyesek közül sokan buktak. A Schleck-testvérek, Armstrong és Basso is hátul maradt, Cancellara feláldozta a sárga trikót csapattársaiért. Sylvain Chavanel szakaszgyőzelmével mindent vitt.
Az olasz Alessandro Petacchi nyerte a bukásokkal tűzdelt első szakaszt a Tour de France-on. A zöld trikóra esélyes sprinterek közül Tyler Farrar, Mark Cavendish és Oscar Freire is bukott, így nem szereztek pontot. Fabian Cancellara megőrízte a sárga trikót.
Fabian Cancellara volt a leggyorsabb a Tour prológján, az esélyesek közül Armstrong és Contador jött be az élen. Andy Schleck és Basso nagyobb hátrányt szedett össze.
Az olimpiai bajnok svájci Fabian Cancellara nyerte meg szombaton a 97. Tour de France országúti kerékpáros körverseny rotterdami prológját.
A szombaton rajtoló Tour de France nagy kérdése, képes-e az utolsó Tourján hajtó, hétszeres győztes Lance Armstrong legyőzni a kétszeres bajnok Alberto Contadort. Számos trónkövetelő akad, óriási meglepetés volna, ha a Champs-Élysées-i célban nem valamelyikükön feszülne a sárga trikó.
Noha a szakértők többsége szerint a spanyol Alberto Contador toronymagas favoritja a szombaton rajtoló Tour de France országúti kerékpáros körversenynek, mégis sokan a viadalt hétszer megnyerő Lance Armstrongra kíváncsiak
Az országúti bajnok Kusztor Péter is rajthoz áll vasárnap a hegyikerékpáros Uniqa Duna Maratonon, a T-Mobile Top Maraton sorozat 2. állomásán. Ezt Harangvölgyi András, az Inter Mountain-Series sorozatba is beletartozó, s idén 11. alkalommal sorra kerülő nemzetközi viadal főszervezője jelentette be szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján.
Az idén indul utoljára a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen a hétszeres győztes amerikai Lance Armstrong.
Július 3.-án, szombaton reggel 9 órakor indul a Tour de Balaton 24 órás Balaton-kerülő kerékpáros élmény- és teljesítménytúra, melynek résztvevői több, mint húsz helyen gyűjthetik össze az általuk érintett települések pecsétjeit.
Négy évvel legutóbbi Európa-bajnoki győzelme után Ralph Näf ismét győzött a kontinensbajnokságon a maratoni hosszú távon, az olasz Mirko Celestino, valamint meridás csapat- és honfitársa, a svájci – közelmúltban Szilvásváradon is győzelmet szerző – Andreas Kugler előtt.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) már nemcsak a humán doppingolással küzd, a július 3-án rajtoló Tour de France-on megkezdik a mechanikai doppingnak nevezett módszer kiszűrését is. A híresztelések szerint egyes versenyzők a vázcsőbe rejtett elektromos motorral jutnak jogtalan előnyhöz.
A ProTour-licenccel rendelkező csapatok közül csak Lance Armstrong istállója, a RadioShack nem kapott rajtengedélyt a Vuelta a Espana kerékpáros körversenyre.
A hegyikerékpáros downhill edzéseivel szerdán megkezdődött Balatonfüreden és környékén a vasárnapig tartó II. Balaton Bike Fest. A tavalyi, sikeres esemény után idén még több kategóriában és korosztályban lehet versenyezni vagy túrázni szinte bármilyen kétkerekűvel amatőröknek és hivatásosoknak egyaránt.
Ivan Basso, a Giro d’Italia országúti kerékpáros körverseny olasz győztese bízik benne, hogy a júliusi Tour de France-on is jól fog menni, és méltó kihívója lesz a címvédő spanyol Alberto Contadornak.
A vázban elrejthető motorokról is szót ejtenek a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) hétfői tanácskozásán.
A BringaTV készített összefoglalót a hegyi kerékpáros versenyről, amely a korábbi Eb-ezüstérmes svájci Andreas Kugler győzelmével ért véget hétvégén.
A svájci körversenyen szerepel közvetlenül a júliusi Tour de France előtt Lance Armstrong amerikai kerékpáros. A hétszeres Tour-győztes klubja, a RadioShack kedden jelentette be, hogy a klasszis kerekesnek a sok heggyel nehezített június 12-20-i viadal lesz az utolsó jelentős erőpróbája a franciaországi verseny előtt.
Ivan Basso visszatalált régi önmagához. Kétéves eltiltása után az olasz először mutatta meg, nem lehet leírni, és ez pályafutása második Giro-győzelmét érte. Igaz, ehhez kellett az is, hogy a mezőny legerősebb csapata álljon mögötte, köztük a jövő egyik nagy ígéretével, az összetett harmadik helyen végzett Vincenzo Nibalival. Kiszámíthatatlan versenyt hozott az idei Giro, Evansnek, Sastrénak és Vinokurovnak nem jött össze, Simoni elbúcsúzott. Basso ott lesz a Tour de France-on is, és kész felvenni a versenyt Alberto Contadorral.
Doppingvétség miatt két évre szóló eltiltással büntette a Nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) hétfőn Alejandro Valverdét, az országúti kerékpárosok legfrissebb világranglistájának első helyezettjét.
Az olasz kerekes 2006 után másodszor végzett az élen. A Liquigas csapat 32 éves kapitányának - aki korábbi doppingügye után 2008 októberében tért vissza a versenyzéshez - a vasárnapi záróetapon, a Veronában lebonyolított egyéni időfutamon a 15. hely is elegendő volt ahhoz, hogy megőrizze vezető pozícióját. Másodikként a spanyol David Arroyo, harmadikként pedig az olasz Vincenzo Nibali zárt. Az utolsó szakaszt a svéd Gustav Larsson nyerte.
A toronymagas esélyes svájci Andreas Kugler nyerte vasárnap a szilvásváradi hegyi kerékpáros Caprine Maratont, a T-Mobile Top Maraton sorozat első állomását.
Ivan Bassót már csak egy 15 km-es egyenkénti időfutam választja el élete második Giro d'Itália győzelmétől. Ugyan nem kimondottan időfutammenő, de a második helyen álló David Arroyo sem, ráadásul a táv is rövid, így Basso ha csak nem esik el, biztosan megtart valamennyit 1:15 másodperces előnyéből.
A szilvásváradi Caprine Maratonnal vasárnap rajtol a hegyikerékpárosok T-Mobile Top Maraton sorozata, amelynek nyitó versenyén az Európa-bajnoki ezüstérmes svájci Andreas Kugler is rajthoz áll.