Egy nyolcfős dél-afrikai csoport mezítláb mászta meg Afrika legmagasabb csúcsát, az 5895 méter magas Uhurut.

Az Impi klub a világ minden tájáról toboroz tagokat, a lényeg, hogy bármit is sportolnak, azt mezítláb tegyék. A klub küldetésnyilatkozatában írja, egy tetoválásnál vagy furcsa frizuránál jóval feltűnőbb, ha valaki mezítláb fut, közlekedik vagy mászik hegyet. A figyelem jól jön az Impinek, akcióikkal egy dél-afrikai gyermekkórházat támogatnak. Azt is hirdetik, hogy a mezítlábasság a természetesség jelképe, és már sok sportoló bizonyította - mint az Északi-sarkon futó Wim Hof -, hogy a legdurvább időjárási és terepviszonyok sem ártanak a talpnak.

Az Impi Shaka király legendás zulu hadseregétől vette a nevét. A harcosokkal levetették a hagyományos szandáljaikat - aki nem tette meg, kivégezték -, hogy a sereg gyorsabb haladásra legyen képes. Nem ritkán napi 80 kilométert is futottak, gyalogoltak köves, sziklás terepeken.

Az expedicónak nem volt ilyen erőltetett menete, a Kilimandzsáró Uhuru-csúcsára öt nap alatt mászták fel a mezítlábasok. Néhány szakaszon szerencséjük volt, más csúcstámadók ösvényein haladtak, de többször nekik kellett kitaposni a havat az előrehaladáshoz. Az expedíción szigorúan vették a mezítlábas szabályt, mászás közben nem, csak a táborokban lehetett cipőt viselni. A csoport tagjai hónapokig készültek, a futó- és hegymászóedzések mellett a hétköznapokon is mezítláb voltak, hogy megkérgesedett talpuk a hegyen már mindennek ellenálljon. A hőmérséklet a második nap után gyakran volt nulla fok körül, és az éles sziklákon csak nagyon lassan, minden lépést előre megtervezve tudtak haladni. De a lábujjaikat így is véraláfutások színezték, volt, aki lemart bőrrel mászott három nap után.

„Elképesztő, hogy mennyire más  túrázni  cipő nélkül. Amikor mezítláb vagy, az érzékeid sokkal jobban működnek. A koncentráció rendkívül fontos, mert nem mindegy, hová teszed a lábad. Mindezek a szempontok elhalványulnak, amikor bakancsban vagy” - írta blogján az expdedíció egyik résztvevője, Andrew King.