2018. december 26-án, szerdán az oregoni születésű Colin O'Brady lett az első ember, aki segítség nélkül, teljesen egyedül átkelt az Antarktikán. Ez már önmagában emberfeletti teljesítmény a 33 éves amerikaitól, de ha hozzávesszük, hogy a történelmi tett előtt tíz évvel olyan súlyos égési sérüléseket szenvedett, hogy az őt műtő orvosok attól féltek, járni sem fog tudni újra normálisan, még inkább átérezzük, mekkora eredményt ért el.
Megcsináltam!
– mondta O'Brady a telefonban családjának, miután 54 napig és 1600 kilométerig tartó útja végére ért, sikerrel átkelt az Antarktikán (a magyar Földrajzinév-bizottság 2010-es döntése értelmében a bolygó déli sarkán fekvő földrész elnevezése Antarktika, megkülönböztetve azt az Antarktisztól).
O'Brady előtt egy kivétellel csak külső segítség igénybevétele mellett, vagy többemberes vállalkozás részeként próbáltak átkelni az Antarktikán. Az egyetlen kivétel 2016-ban a brit Henry Worsley volt, aki a túra vége felé halt bele a kimerültségbe. Worsley egyik közeli barátja, Louis Rudd egyébként O'Bradyvel időben, de tőle független expedíción kezdett az átkelésbe, és nagyjából 100 km-rel kapott ki az amerikaitól.
O'Brady az út utolsó 32 óráját, amin 129 km-t tett meg, élete legnehezebb óráinak nevezte. Van viszonyítási alapja, 2008 januárjában ugyanis teste negyedén harmadfokú égési sérüléseket szenvedett.
Épp Thaiföldön járt a hátizsákos világkerülő túrája közepén, Koh Tao szigetén próbálta volna ki a helyi hagyományt, amikor üzemanyaggal átitatott, égő kötélen ugrálnak át, de megbotlott a kötélben, ami rátekeredett a lábára, ráadásul a kötélből némi üzemanyag a testére is fröccsent, így a baleset lángba borította a testét. Ösztönösen egyből a tengerbe rohant, hogy eloltsa a lángokat, de addigra harmadfokú égési sérüléseket szenvedett lábfejein és lábain.
A baleset után 12 órával került kórházba, ahova teherautóval és hajóval tudták csak elszállítani, egy hét alatt nyolcszor is megműtötték, orvosai pedig attól tartottak, hogy soha többé nem fog tudni rendesen járni a hegek miatt.
O'Brady egy hónap múlva megtette első lépését, és eltökélt volt abban, hogy ha rajta múlik, teljesen felépül.
Egy évig tartott a rehabilitációja, aminek végén már triatlonversenyekre készült. 2009 májusában sprinttávon (750 m úszás - 20 km kerékpározás - 5 km futás) nyert egy versenyt, három hónappal később pedig már olimpiai távon (1,5 km - 40 km - 10 km) győzött a chicagói triatlonversenyen – a felépülése vége felé, a kórházi ágyon határozta el, hogy erre nevezni fog –, majd
az évben kvalifikálta magát a 2010-es budapesti triatlon-vb Egyik Korosztályos (Age Group) Futamára.
Ekkor döntött úgy, hogy felhagy civil állásával, és profi triatlonos lesz – emiatt Ausztráliába költözött a kedvezőbb időjárás miatt, majd legalább 50 triatlonversenyt, köztük Ironmaneket (3,8 km - 180 km - 42,2 km) teljesített 2015-ig.
A triatlonozásból visszavonulva hegymászásba kezdett, méghozzá nem akármilyen ütemben. 2016-ban 139 nappal rekordot állított fel az Explorers Grand Slamen – ez az egyik legnagyobb hegymászós kihívás, célja, hogy valaki megmássza a hét kontinens legmagasabb csúcsát, emellett eljusson az Északi- és Déli-sarkra is. O'Brady 197 napról javította a csúcsot 139-re, ez a rekord a mai napig él. Egyébként a 36. ember volt, aki teljesítette a Explorers Grand Slam (Last Degree)-t, ami a mai napig összesen 46 embernek sikerült.
Eközben döntött még egy rekordot, 132 nap alatt mászta meg a hét kontinens legmagasabb csúcsát, vagyis a leggyorsabban teljesítette a Hét Hegycsúcsot (Seven Summits) – mindezt ráadásul úgy, hogy a Messner- és a Bass-verziót is megcsinálta, a két hegymászó ugyanis eltérő csúcsot tekint Ausztrália legmagasabb pontjának, Messner az indonéziai (óceániai) Puncak Jayát, Bass viszont az ausztráliai Mount Kosciuszkót.
Nem mellesleg egyébként övé a Three Poles Challenge rekordja is, vagyis ő mászta meg legrövidebb időn belül a Mount Everestet, és hódította meg mindkét sarkot.
Nem is rossz azok után, hogy papíron járni sem kéne tudnia.