Bár sokakat felháborított, amikor megkérdőjelezték Suhajda Szilárd K2-s csúcsmászását, valóban a hegymászó-történelemben sem ismeretlen, hogy vita indul egy-egy eredmény hitelességéről. Az egyik legismertebb eset éppen 60 éve történt, a mászó pedig elismert, tapasztalt alpinista volt: az olasz Cesare Maestri. És míg a magyar hegymászó esetében kiderült, hogy valóban feljutott a csúcsra, a híres olasz mászó körül hatvan éve forr a hangulat.
A magyarul furcsán hangzó becenéven, a Dolomitok pókjaként emlegetett Maestri az ötvenes évek sztárja volt. Karrierje csúcsán, 1959-ben ellátogatott Patagóniába, hogy bebizonyítsa, nem lehetetlenség feljutni Dél-Amerika 3000 méteres gránittorányára, a Cerro Torréra.
A félelmetes, meredek sziklatorony megmászását élénk érdeklődés kísérte, különösen, hogy egy évvel korábban a kor másik alpinista legendája, Walter Bonatti azt nyilatkozta:
fizikai lehetetlenség feljutni a gránitmonstrumra.
Bonatti riválisának, Ceasare Maestrinek mégis sikerült, pedig összeesküdtek ellene az elemek.
Vad viharban másztak, és végül a csúcs elérése után, ereszkedés közben társát, Toni Eggert lavina sodorta el.
Maestrit hősként fogadták Olaszországban, és csak évekkel később kerültek felszínre az első kétkedő nyilatkozatok. Mivel tudja bizonyítani, hogy valóban megmászták a lehetetlenül nehéz hegyet? Maestri szűkszavú volt, társa pedig halott, és vele együtt tűnt el a fényképezőgépük is a bizonyító felvételekkel.
A kérdés évtizedekig izgalomban tartotta a hegymászás iránt érdeklődőket, különösen, hogy a expedíciók tucatjai adták fel a Cerro Torre megmászását, noha a technika fejlődéssel egyre jobb eszközök álltak a mászók rendelkezésére.
A szkeptikusok száma úgy nőtt, ahogy egyre több profi mászó érkezett a hegyhez, majd tért haza szegett szárnyakkal. Hogy mászhattak fel a meredek sziklafalakon abban az időben, amikor még nem léteztek a nehéz jeges meredélyek leküzdéséhez szükséges jégcsákányok és hágóvasak? Akkoriban fából készült ékeket használtak könnyű fémeszközök helyett, és a mászás módszerei sem voltak annyira letisztultak, mint amikor a neves Yosemite ezerméteres falain csiszolták technikájukat a 70-es, 80-as évek mászói.
A páros állítólag fanyelű jégcsákányokkal jutott fel a csúcsra. Pontosabban az alá. A Cerro Torre gránitmonstrumját ugyanis, mint egy ginatikus vaniliafagyi-gombóc, egy jéglabda koronázza, ami Maestri szerint nem is tartozik a hegyhez, ezért erre már nem kapaszkodtak fel.
Maestri állítólagos teljesítményét jelzi, hogy a csúcsra először minden kétséget kizáróan csak 1977-ben jutott fel egy négyfős olasz expedíció (Daniele Chiappa, Mario Conti, Casimiro Ferrari és Pino Negri)
A kétségek 1976-ben sűrűsödtek, amikor a szomszédos, Eggerről elnevezett csúcsot mászta egy expedíció. Az út több mint felében közös volt Maestriék egykori útvonalával. Az amerikai Jimi Donini, aki saját bevallása szerint az olasz mászó nagy tisztelője volt, a helyszínen azzal szembesült, hogy az út első 300 méterén rengeteg jelét látták Maestriék mászásának: régi köteleket, fából készült ékeket, még egy felszerelésdepót is. A közös szakasz következő 500 métere azonban érintetlen volt.
Azt követően, hogy mennyi felszerelést láttunk az első 300 méteren, meglepő volt, hogy nem találtunk semmit, üres, zeró, nulla volt a nyom a következő 500 méteren.
- vallott a kijózanító mászásról.
Végül 2005-ben Rolando Garibotti két társával végigmászta az utat, és megállapították: az 1959-es expedíció leírása éppen addig pontos, ameddig mászásra utaló szögeket és kötélmaradványokat találtak a falban. Az első 300 méter után a leírás semmiben nem fedte a valóságot, és a nyomok is eltűntek.
Később Garibotti fényképes bizonyítékot talált arra, hogy Maestri nem a Cerro Torrén, hanem egy szomszédos hegyoldalban készült képet mellékelt a könyvében. Véleménye szerint ez arra utalt, hogy a két alpinista egész máshol töltötte azt az időt, amely alatt beszámolójuk szerint feljutottak a csúcsra. Egyúttal azt a kérdést is felvetve, hogy társával együtt valóban eltűnt-e a fényképezőgépük.
Maestri egyébként a kritikák hatására 1971-ben visszatért Patagóniába, hogy megmutassa, neki volt igaza. Sikere azonban mintha éppen az ellenkezőjét bizonyította volna. Nem tiszta eszközökkel mászott, hanem fogott egy benzinmotoros fúrót, és méterről méterre szögeket fúrt a falba, amelyeken kapaszkodva, mint egy létrán mászva, érte el a csúcsot. Szó sem volt arról a fajta, etikus mászásról, amivel állítólag 1959-ben eljutott a Cerro Torre tetejére.
Mászása egyébként a Kompresszor út elnevezést kapta, arról méretes benzinmotorról, amit magával húzott a fúráshoz. A motort kivagyi gesztusként ereszkedéskor ott hagyta, magasan a sziklafalra rögzítve, és azóta is azon a helyen lóg.
Maestri él, 90 éves, és továbbra is kitart eredeti sztorija mellett.
Az Index néhány éve elkísért egy magyar csapatot Patagóniába, hogy megmásszák a Cerro Torréval szomszédos Fitz Royt.
Percről percre számoltunk be arról, ahogy egy jeges hegyre sodorta őket a véletlen. Végül azonban megtört a jég és váratlan sikert értek el.