Index Vakbarát Hírportál

Megint Ribéryvel foglalkozik a spanyol sajtó

2009. augusztus 13., csütörtök 13:19

Megint téma lett a spanyol sajtóban Franck Ribérynek, a Bayern München francia középpályásának esetleges elszerződése, miután az állítólag sérült futballista pályára lépett a francia válogatott szerdai világbajnoki selejtezőjén. A Marca című madridi sportnapilap csütörtöki számában furcsállja, hogy a klubcsapatában sérülés miatt nem szereplő Ribéry csereként szerepet kapott a Feröer-szigetek ellen 1-0-ra megnyert mérkőzésen. Az As ennél jóval konkrétabban fogalmazott: „Ribéry pontosan tudja, hogyan bosszanthatja fel a münchenieket. A viselkedésével mindenképpen feszültséget kelt, és kierőszakolhatja a Real Madridhoz való távozását” – írta a lap. A madridi sportsajtó szerint még semmi sem dőlt el az ügyben.

„Nem látunk a felszín alá, de van egy olyan gyanúm, hogy Jorge Valdano, a Real sportigazgatója nem a teljes igazságot közölte, amikor azt mondta, hogy befejezték a játékosvásárlást” - írta Pedro P. San Martín, a Marca rovatvezetője. A lap kitért arra is, hogy a Real valószínűleg újabb ajánlatot tesz majd a francia futballistáért, mert időközben az olasz Internazionale és az angol Chelsea is jelezte Ribéry iránti érdeklődését. A nyári átigazolási időszak augusztus 31-én zárul.

Uli Hoeness, a Bayern München klubmenedzsere azt mondta, számukra nem jelent problémát, hogy Ribéry 25 percet játszott a válogatottban, ám kategorikusan cáfolta a francia távozását. „Kilencvennyolcadik alkalommal is csak ugyanazt tudom mondani, mint amit eddig: Ribéry Münchenben marad” – jelentette ki Hoeness.

Rovatok