Index Vakbarát Hírportál

Raikkönené az év előzése, de melyik?

2012. december 4., kedd 00:32

Elszaporodtak az előzések a Forma-1-ben mióta tavaly bevezették a DRS-t, a hosszú egyenesekre felnyitható hátsó légterelőt, ami nagyobb végsebességet eredményez. Tavaly 1152, idén 1135 előzés volt, így kiválasztani, hogy melyik a legjobb, valószínűleg lehetetlen.

Volt pár nagyon emlékezetes, és magasan kiemelkedik Kimi Raikkönen: négyszer írtunk arról az idény alatt, hogy ez vagy az bizony az év előzése lehet. Akadt még egy nagyon különleges manőver, Sebastian Vettelé, mint később kiderült, szinte kritikus, mert ha az nincs, pontegyenlőséggel és több futamgyőzelemmel nyerte volna meg a világbajnokságot. Olyan meg még sosem volt.

Raikkönen két év távollét után mintha el sem ment volna, előzött, olyan tisztán és olyan helyeken, mint senki vagy csak nagyon kevesen. Az első nagy manővert Hockenheimben mutatta be, amikor Paul Di Resta mellett abban a kanyarban ment el, ahol elméletileg nem lehet. Túl gyors az a jobbos, hogy két autó beférjen egymás mellé - gondoltuk, ám a finn simán megcsinálta.

Talán a lotusos mestermunkája volt a spái előzés Michael Schumacher ellen. Az egész futamon senki nem előzött a Forma-1 leghíresebb és legfélelmetesebb kanyarjában, kivétel Raikkönent: az Eau Rouge-ban tette be a kocsit a német mellé. Na itt tényleg nem fér el két gép egymás mellett, Schumachernek engednie kellett, és bölcsen ezt is tette.(Az alábbi videóban 0:30-nál.)

Amerikában Németországhoz hasonlóan újra egy Force India volt Raikkönen ellenfele, csak most nem Di Restáé, hanem Nico Hülkenbergé. Az új austini pályán trükkösen kellett próbálkoznia a Lotusnak, kívülről nyitott, aztán belülre került, hogy el tudjon menni a szezon egyik nagy felfedezettje mellett.

A negyedik, legszorosabb Raikkönen-manővert a szezonzárón láthattuk, amikor ismét Schumacher volt a célpont. Két kanyaron át egymás mellett mentek, kétszer talán össze is értek nagyon enyhén, de még a szabályokon belül. A mercis újra igen sportszerű volt, annyi helyet hagyott riválisának, ami még épp elfogadható, ám nem tudta feltartóztatni.

Melyik az év előzése?

  • 2371
    Raikkönen-Schumacher brazil
  • 1476
    Raikkönen-Schumacher Spa
  • 663
    Raikkönen-Di Resta
  • 426
    Raikkönen-Hülkenberg
  • 191
    Vettel-Button

A több mint 1000 előzésből Sebastian Vettel abu-dzabi produkciója biztosan kiemelkedik, és az övé a bajnokság szempontjából is meghatározó. A bajnok depóból ért fel a negyedik helyig azon a nagydíjon, és a dobogótól már csak Jenson Button választotta el. Három pontot jelentett, ha le tudja hagyni, ideje kevés volt, csak 3 körrel a vége előtt  került támadási pozícióba. Ahogy Raikkönen és Schumacher Brazíliában, ők is egymás mellett mentek át a nyújtott sikánon, és Vettel éppcsak el tudott húzni. Kellett Button nagyvonalúsága, aki semmiképp nem akart beleszólni a vb-harcba. Persze ő amúgy is tisztán oldotta volna meg a dolgot, ahogy mindig szokta.

Lényeg a lényeg, Vettel megkaparintotta a harmadik pozíciót, így három ponttal többet szerzett, ezzel akkor 10 pontot tartott meg Alonso előtt. Austinban még rátett hármat, így a brazil befutónál megmaradt neki épp három pont. Vagyis nézhetjük úgy, hogy ha Buttont nem előzi le Abu-Dzabiban, pontegyenlőséggel ér véget a vb, és a Red Bull-pilóta a lehető legszűkebben, 5 futamgyőzelemmel a 3 ellen lenne most világbajnok.

Rovatok