Index Vakbarát Hírportál

Baumgartner vezette be a Forma-1-be Del Pierót

2014. március 16., vasárnap 18:15

Baumgartner Zsolt, a korábbi F1-pilóta is ott volt az Ausztrál Nagydíjon, méghozzá egy kétüléses versenyautóval körözött a pályán, neves vendégekkel száguldozva. Több ausztrál rögbis mellett egy igazi sztár is beült mögé - Alessandro del Piero, a Sydney FC 39 éves olasz játékosa.

Nagyon élvezem a vezetést, hiszen egy gyors autóval körözhetek az Albert Parkban. Úgy tűnik, most mi vagyunk a leghangosabbak, az új Forma-1-es autóknak ugyanis már nincs olyan erős hangjuk, mint amit megszokhattak a szurkolók

- idézi a SamsungSport a magyar exautóversenyzőt, aki del Pieróhoz hasonlóan a Ferrariknak szurkol a Forma-1-ben. „Életem egyik legnagyobb élménye volt ez a menet. Biztonságban éreztem magam Zsolt mögött” - mondta a Juventusszal 8 bajnoki címig és egy Bajnokok Ligája-győzelemig jutott csatár.

Rovatok