Index Vakbarát Hírportál

Ferrari: Alonso és Raikkönen is marad

2014. augusztus 24., vasárnap 10:38

A Ferrari csapatfőnöke, Marco Mattiacci kvázi hivatalosan bejelentette az angol Sky Sports F1 műsorában, hogy a csapat jelenlegi két pilótája, Fernando Alonso és Kimi Raikkönen is marad jövőre az istállónál.

Az angol csatorna hosszú interjút készített az idén kinevezett csapatfőnökkel, aki szerint az idei nehézségek ellenére kitartanak a két versenyző mellett. A finn Kimi Raikkönen 2007-ben volt világbajnok a Ferrarival, az istálló azóta nem tudott az első helyen zárni, a finn pedig idén meglehetősen gyengén teljesít, a vb-pontversenyben csak a 12., a legjobb idei helyezése pedig a Hungaroringen elért hatodik hely.

Fernando Alonso jobban áll, eddig minden futamot befejezett, kétszer is dobogós volt, a pontversenyben pedig a negyedik, de igazán csak arra van esélye, hogy a harmadik Daniel Ricciardóval legyen harcban, hiszen Lewis Hamilton mögött 76 pont a hátránya.

A spanyol kapcsán korábban többször felmerült a pletyka, hogy már 2015-ben visszatérne a jövőre már Honda-motorokkal versenyző McLarenhez, annak ellenére, hogy a Ferrarival érvényes szerződése van a következő szezonra is, ám Mattiacci kijelentése alapján a McLarennek még egy évet várnia kell, ha a spanyolt szeretné az autójában látni.

A Caterhamnél viszont nem lesz ekkora állandóság. A nyáron tulajdonosváltáson átesett istálló már Belgiumba is egy újonccal érkezett, hiszen a japán Kobajasi Kamui helyén a Le Mans-i 24 órás versenyek egyik ásza, André Lotterer indul, de Adam Cooper szerint rajta kívül további újoncokat is kipróbálnának.

A legnagyobb esélyes a Renault 3.5 két spanyol versenyzője, Carlos Sainz Jr. és Roberto Merhi. A rali-legenda Carlos Sainz fiának neve idén egyszer már felmerült, amikor a Red Bull a Brit Nagydíj idején próbálta meg elintézni, hogy a spanyol kapja meg az idény végéig az egyik Caterhamet, így ha nem is állandó pilótaként, de legalább egy futamra beülhetne Sainz.

Sainz és Merhi jelenleg az első és második helyen állnak a Renault 3.5 sorozatban három futammal a vége előtt, ráadásul a naptár további része egyáltalán nem ütközik az F1-versenyekkel, így szabadon léphetnének a legmagasabb osztályba egy-egy, vagy akár több hétvégére is. Mellettük pedig akár a csapat hivatalos tesztpilótája, Robin Frijns is lehetőséghez juthat.

A gondot nem is ez, hanem az FIA szabályzata jelenti, az ugyanis világosan kimondja, hogy egy csapat egy idényen belül maximum négy különböző pilótával indulhat, a Caterhamnél pedig Kobajasi, Lotterer és a svéd Marcus Ericsson is versenyzett már idén, így hivatalosan nem lenne hely Sainz és Merhi számára is, de vélhetően az FIA rugalmasan kezelné a csapat kérését.

Rovatok