Index Vakbarát Hírportál

Lauda: Életbevágó az F1-nek az 1000 lóerő

2015. január 22., csütörtök 14:52

Pár hete a Forma-1 fejesei arról tárgyaltak, hogy 2017-től 1000 lóerős motorokat hozzanak a sorozatba, így növelve a látványt és az izgalmakat. Az egyeztetések a héten is folytatódnak, eddig mindenki pozitívan áll az ötlethez, a Merci-főnök Niki Lauda szerint pedig egyszerűen nélkülözhetetlen, hogy ne növeljék az autók erejét drasztikusan.

"Jelenleg kockáztatunk, ha így megy tovább, mégtöbb rajongót veszítünk, mert az F1 egyre kevésbé vonzó. Bárcsak modernebb autóink lennének, amik még öt évig biztosan vonzzák a közönséget. 1200 lóerő kellene, nagy nyomaték, ami már szinte kritikus, széles gumik és spéci spoilerek. A hibridtechnológia maradhatna, de több erőre van szükségünk. Könnyedén elérhetjük ezt több üzemannyaggal és nagyobb benzinátfolyással" - mondta a háromszoros világbajnok az Autosportnak.

Nem beszél a levegőbe, amit mond, pontosan úgy van, ráadásul ha valaki, ő végképp tudja, mert 1984-ben utolsó vb-jét egy McLaren TAG-Turbóval nyerte, ami 1000 lóerőnél is többet adott le.

"A mostani kocsikkal minden második GP2-es vagy F3-as pilóta rövid időn belül olyan gyors tud lenni, mint az elismert nevek, ráadásul úgy, hogy nagyot reszkírozna. Anno a fiatalok tartottak a sbességtől, a fékektől, a leszorítóerőtől, és hogy 300-zal szállhatnak el" - mesélte Lauda, és nem is lehet azzal vitatkozni, hogy 30 éve az alsóbb kategóriából felkerülve ügyesebbnek kellett lenni a beilleszkedéshez, mint ma.

Most a turbó és az E-rendszerek összesen 750, maximum 800 lóerőt adnak le, ami nem emberfeletti, a tehetségesebbek simán képesek uralni. Persze Lauda további véleménye a témában kissé már túlzás - "manapság úgy vezethetsz F1-autót, mint egy utcai kocsit, én is tudnám vezetni, maguk is tudnák vezetni" -, de az 1000 lóerő és a széles gumik tényleg nagyobb kihívás elé állítanák nem csak az újoncokat, de a legjobbakat is.

Ha az egyeztetések pozitívak, két év múlva ilyenkor az első szuperturbós tesztekre készülhetünk.

Rovatok