Index Vakbarát Hírportál

Az új McLaren-Hondára megérte várni

2015. január 29., csütörtök 13:08

Csütörtök délután egykor online, egy Youtube-videóban mutatta be új autóját a McLaren-Honda, a két partner 1992 óta nem épített közös gépet. Az MP4/30-as az idei modelljuk neve, így néz ki:

Az új McLaren-Honda MP4-30

Vasárnap gurulnak ki vele a először, a jerezi teszten Fernando Alonso fogja vezetni. A Honda 23, a spanyol nyolc év után tér vissza a McLarenhez, másik versenyzőjük Jenson Button lesz, aki 2010 óta a csapat tagja.

Amint látjuk, a gép színei nem változnak tavalyhoz, illetve az előző évekhez képest, marad az ezüst, amit egy év kihagyás után újra a Hondával is sokszor azonosított piros egészít ki. Az oldaldobozai feketék lesznek, mint 2014-ben, ide biztosan kerül még egy nagyobb szponzornév.

A legkritikusabb pont, az orr kifejezetten klassz, már-már konzervatív, a kocsi eleje egy csúszdára emlékeztet, az előző évi csonk eltűnt.

A lényeg a kasztni alatt van, a Honda V6-os turbómotorja, amit az előző szezon végén, egy kétnapos teszten kipróbáltak, még az előző kasztniban. A próba pocsékul sikerült, idénre nem kis javulást ígérnek a mérnökök.

"Kezdetben meredek lesz, az első célunk, hogy kiismerjük az autót a teszteken, és kihozzuk belőle a maximumot. Nem lesz egyszerű vagy rövid, sem problémamentes, de felkészültünk erre. A lényeg a fejlődés, és a McLaren mindig is híres volt róla, milyen jól képes update-elni az autóit. Megtisztelő, hogy én vezethetem elsőként az MP4/30-at, alig várom már, hogy elkezdődjön karrierem következő szakasza. Izgalmas lesz, és olyan motiváltan megyek neki, mint amikor először kaptam lehetőséget F1-autóban" - ez Fernando Alonso első véleménye az autó megjelenése után.

"Érdekes volt a gyárban időzni az elmúlt hetekben, érezni lehet az újralobbant optimizmust az épületben. Sosem láttam ennyire motiváltnak a srácokat, alig bírunk magunkkal Jerezig, hogy kipróbálhassuk és fejleszthessük a kocsit. Nincsenek illúzióink, nem lesz egyszerű, óriási meló áll előttünk, hogy ledolgozzuk a lemaradásunkat a többiekkel szemben" - vagyis a sajtóközlemény szerint Jenson Button inkább a pszichikai felkészítéssel, illetve felkészüléssel foglalkozik az autó helyett.

Rovatok