Index Vakbarát Hírportál

F1: kissé bizarr lett az új Sauber-Ferrari

2015. január 30., péntek 10:20

Péntek délelőtt tízkor a Sauber-Ferrari kitette weboldalára új autójának képeit, három is megjelent a C34-es modellről.

Természetesen ennek is az orra a legérdekesebb, szó szerint, ugyanis ilyet még nem nagyon láttunk: van kinyúló része, de nem csak egy csonk, mint a Williamsnél és a Force Indiánál, hanem az orrkúp majdnem teljes szélességében túlnyúlik az első szárnyon. A lejtése a Mercedeséhez és a McLaren-Hondáéhoz hasonló.

Az oldaldobozok nagynak tűnnek kisebb levegőbeömlőkkel, a hátsó szárnyban, ahogy ez kezd trend lenni, nincsenek keresztelemek.

Feltűnő változás az autó színe, az eddigi szürke helyett kék-sárga lett, ami az egyik új pilóta, Felipe Nasr mecénásának, a Banco do Brasilnak a színe. A brazil újonc közel húszmillió eurót fizet a helyért, de lehet, hogy többet, mindenestre az ő szponzorán kívül csak két másik kisebb felirat van a kasztnin. Meg a Chelsea-címer, a futballklubbal továbbra is együttműködik az istálló.

Nasr csapattársa a Caterhamtől érkezett, szintén fizetős Marcus Eriksson lesz.

Az autót vasárnap, a jerezi teszten küldik pályára először.

Eddig láttuk már a Williams-Mercedest, a Force India-Mercedest, a Lotus-Mercedest, a McLaren-Hondát, a Mercedest, most a Sauber-Ferrarit, délben jön a Ferrari, szombaton a Toro Rosso-Renault, majd vasárnap, utolsóként a Red Bull-Renault.

Rovatok