Index Vakbarát Hírportál

Ferraris orral jött az új Toro Rosso

2015. január 31., szombat 17:23

Utolsó előtti csapatként a Toro Rosso mutatta be 2015-ös autóját. Ők már az idény első tesztjének helyszínén, Jerezben rántották le a leplet (szó szerint) az STR10-es névre keresztelt modellről.

Az autót a két idei pilóta, Max Verstappen és Carlos Sainz Jr. jelenlétében mutatták be, első ránézésre pedig nagyjából azt a vonalat követi az orrkiképzés dizájna, mint amit a Ferrari is választott, vagyis meglehetősen hosszú orrot kapott az STR10.

Ugyan 2015-re beadta nevezését a Caterham és Manor F1 néven a korábbi Marussia is, ám róluk lényegében semmi információ nem szivárgott ki 1,5 hónappal a szezon kezdete előtt, így szinte biztos, hogy nem indulnak. A többi 9 csapatból már csak a Red Bull idei kocsiját nem láttuk.

Rovatok