Index Vakbarát Hírportál

Újra cikiben a McLaren-Honda

2015. február 21., szombat 19:07

Ismét visszaesett a barcelonai teszten a McLaren-Honda, ami pénteken eddigi legjobb tesztnapját hozta össze Fernando Alonsóval. A spanyol azért került a kocsiba, mert Button csütörtöki lerobbanásánál rájöttek, hogy egy hibás szelep bármikor újra meghibásodhat, így átvariálták a pilótabeosztást, hogy ha pénteken ismét előjön a probléma, ne Button szívjon újra. Szombatra ugyanis már várták Japánból az új, megbízható szelepet, így az angolt erre a napra osztották be másodszor. Pénteken az autó egész nap tökéletesen ment.

A vége természetesen totál szívás lett szerencsétlen Buttonnak: az új szelep meghibásodott a Honda E-visszanyerőrendszerében, így csak lefojtva lehetett menni az autóval, ami mindössze 24 körre és az időlistán utolsó helyre volt képes.

Nagy baj ez a Hondának, mert már tegnap azt mondták, 50 százalékkal le vannak maradva ahhoz képest, ahol tartaniuk kellene. Vasárnap nem sokat tudnak kezdeni a szeleppel, az utolsó teszt csütörtöktől kezdődik, nincs sok idejük, hogy összekapják magukat.

A napot csütörtök után újra Pastor Maldonado nyerte, tesztrekorddal, köszönhetően annak, hogy előkerültek a Pirelli szuperlágy gumijai. Max Verstappen lett a második a Toro Rosso-Renault-ban, Hamilton a harmadik, de ő már meglehetősen nagy hátránnyal, mert csak közepes gumikat használt.

A Sauber-Ferrari és a Ferrari a 4-5. helyen zárt, utóbbi Sebastian Vettellel az első körén a kavicsban végezte, de aztán összekapta magát a négyszeres bajnok. Most nem időre ment, a gyorsabb gumikat ő sem tetette fel.

Az akadozó Red Bull-Renault már versenyszimulációval próbálkozott, Danyiil Kvjat viszont kétharmadánál félbeszakította azt.

Fontos kiemelni, hogy az összes élcsapat előreléphetett a megbízhatósággal, a Merci, a Ferrari, a Red Bull, de a kisebb Lotus és a Toro Rosso is 100 kör fölött teljesített.

Barcelonai teszt, 3. nap, végeredmény

1    Pastor Maldonado    Lotus/Mercedes    1m24.348s    -    104 kör
2    Max Verstappen    Toro Rosso/Renault    1m24.739s    0.391s    129
3    Lewis Hamilton    Mercedes    1m26.076s    1.728s    101
4    Marcus Ericsson    Sauber/Ferrari    1m26.340s    1.992s    53
5    Sebastian Vettel    Ferrari    1m26.407s    2.059s    105
6    Daniil Kvyat    Red Bull/Renault    1m26.589s    2.241s    111
7    Felipe Massa    Williams/Mercedes    1m26.912s    2.564s    55
8    Pascal Wehrlein    Force India/Mercedes    1m27.333s    2.985s    81
9    Valtteri Bottas    Williams/Mercedes    1m27.556s    3.208s    49
10    Jenson Button    McLaren/Honda    1m29.151s    4.803s    24

Rovatok