Index Vakbarát Hírportál

A McLaren sem tudja, mikor térhet vissza Alonso

2015. március 14., szombat 10:40

A McLaren-Honda azt már korábban bejelentette, hogy a barcelonai teszten szenvedett agyrázkódása miatt kihagyja az idénynyitó Ausztrál Nagydíjat Fernando Alonso, az ausztrál időmérő napján viszont olyan közleményt adtak ki, melyben azt állítják, egyelőre fogalmuk sincs arról, mikor térhet vissza a spanyol a Forma-1-be.

Sőt, állításuk szerint egyelőre arról sincs információjuk, hogyan történhetett a baleset, ami után Alonsónak emlékezetkiesése is volt, illetve hogy a visszatérés nem rajtuk, hanem magán a pilótán múlik majd. Alonsónak ehhez át kell mennie majd az orvosi vizsgálaton – korábban az orvosai javasolták neki, hogy az Ausztrál Nagydíjat mindenképp hagyja ki.

Eközben tovább zajlik a baleset kivizsgálása. A csapatnak és az FIA-nek van videója is az esetről, sőt, több is, hiszen a pálya belső rendszerű kamerái és az Alonso mögött haladó Sebastian Vettel felvételét is megkapták, de mindkettő gyenge minőségű ahhoz, hogy bármit meg lehessen állítani.

A McLaren ugyanakkor biztos abban, hogy nem a kocsi hibája okozta a balesetet. „Egy nagyon alapos elemzés után magabiztosan állíthatjuk, hogy semmiképp sem a kocsi bármilyen hibája okozta volna az ütközést” – mondta egy szóvivőjük a BBC megkeresése után. Azt is hozzátették, hogy a későbbi vizsgálatok során Alonsónál is mindent rendben találtak, így tanácstalanok, hogy mi okozhatta a balesetet.

A továbbiakban is teljesen együttműködnek az FIA embereivel és a spanyol orvosaival, de nem tudják, és nem is rajtuk múlik, mikor térhet vissza Alonso, aki jó erőben és állapotban van és keményen készül, hogy újra vezethessen.

Rovatok