Index Vakbarát Hírportál

Hamilton az unalommal versenyzett csak nagyot

2015. április 19., vasárnap 19:05

Lewis Hamilton nagyon simán nyerte a Bahreini Nagydíjat, bár a legelején úgy tűnt, hogy a Ferrari pár jó taktikai húzással meg tudja őket fogni. Végül csak Kimi Räikkönen érte be Nico Rosberget, ezzel a 2013-as Dél-Koreai Nagydíj után volt újra dobogós a finn.

A rajt Hamiltonnak és a két Ferrarinak sikerült jól, Rosberg hamar visszacsúszott a negyedik helyre, utána viszont a Mercedes erőből sorra megverte a Ferrarikat: Räikkönent és Vettelt is az első kanyarban nyomta le a német, de arra nem volt esélye, hogy utolérje csapattársát.

A Ferrari újra taktikából próbálta verni a Merciket, mindent bevetettek, ami csak eszükbe jutott: az első kerékcserénél Sebastian Vettelt hívták ki előbb, mint a Mercedeseket, akiknek így lépniük kellett. Eredetileg Hamilton cserélt volna előbb kettejük közül, de Rosbergnek kellett válaszolnia. Vettel meg is előzte egy kör alatt a mercis németet, majd a csere után Hamilton is csak az orruk elé ért vissza, de a Ferrari nem tudott profitálni.

Rosberg újra az első kanyarban előzte Vettelt, Hamilton fokozatosan meglépett, a háttérben viszont Räikkönen a közepes gumikon meglepően jól ment, de az csak a második kerékcserék után lett világos, hogy a finn mennyire veszélyes az első kettőre.

Merthogy Räikkönen a végén körönként két másodpercet vert Rosbergre, akit pár körrel a vége előtt meg is fogott. Vettel eközben elszállt a versenyből: a második kerékcseréje után megsérült az első szárnya, amikor lefutott kicsi a pályáról, azt is cserélnie kellett, majd beragadt a williamses Valtteri Bottas mögé az ötödik helyen, akit sehogy nem tudott megelőzni.

Meghajt minket a Ferrari

Idei harmadik futamgyőzelme után arról beszélt Lewis Hamilton, hogy nagyon kell küzdeniük, mert a Ferrari nagyon komoly munkát ad nekik. Saját versenye kapcsán elmondta, hogy vigyáznia kellett a gumikkal, és a fékei sem voltak rendben, de sikerült nyernie.

A második helyen célba érő Kimi Räikkönen azt mondta, sosem elégedett, ha nem nyer, de a rossz idénykezdés után már jönnek a jó eredmények, aminek örül, és ha van még pár kör, talán még előrébb is végezhetett volna.

Rosberg leginkább a Ferrarik előzgetését élvezte, Hamilton tempóját viszont nem tudta másolni, a végén pedig elfogytak a fékei, ez pedig a második helyébe került.

Räikkönen viszont könnyedén befogta, majd meg is előzte a hibázó Rosberget, megszerezve a második helyet. A befutó után Rosberg rádiójában a fékekért kértek elnézést, a futam után Toto Wolff csapatfőnök el is árulta, hogy mindkét kocsijukban elszálltak a végére a fékek, ez nehezítette a versenyüket.

A Renault-nak felemás futama volt, Daniel Ricciardo ugyan bejött a hatodik helyre, de a célegyenesben, az utolsó métereken elszállt a motorja, míg a két Toro Rosso idejekorán állt ki műszaki hiba miatt. Danyiil Kvjat a másik Red Bull-lal a 17. helyről lett pontszerző.

Fernando Alonso a McLarennel egy helyre volt a pontszerzéstől, viszont Jenson Button egy ERS-hiba miatt a rajtrácsra sem állhatott fel: nem tudták kideríteni a hiba okát, így nem kockáztattak.

Rosberg a harmadik helye ellenére visszavette második helyét a vb-pontversenyben, ahol Hamilton előnye már 27 pont.

Bahreini Nagydíj - Futam

H Pilóta Csapat Idő Pontok
0 Carlos Sainz Toro Rosso DNF
0 Jenson Button McLaren DNS
0 Max Verstappen Toro Rosso DNF
1 Lewis Hamilton Mercedes 1:35:05.809 25
2 Kimi Räikkönen Ferrari +3.38s 18
3 Nico Rosberg Mercedes +6.033s 15
4 Valtteri Bottas Williams +42.957s 12
5 Sebastian Vettel Ferrari +43.989s 10
6 Daniel Ricciardo Red Bull Racing +61.751s 8
7 Romain Grosjean Lotus +84.763s 6
8 Sergio Perez Force India +1 lap 4
9 Daniil Kvyat Red Bull Racing +1 lap 2
10 Felipe Massa Williams +1 lap 1
11 Fernando Alonso McLaren +1 lap
12 Felipe Nasr Sauber +1 lap
13 Nico Hulkenberg Force India +1 lap
14 Marcus Ericsson Sauber +1 lap
15 Pastor Maldonado Lotus +1 lap
16 Will Stevens Marussia +2 laps
17 Roberto Merhi Marussia +3 laps

Rovatok