Index Vakbarát Hírportál

A Michelin szerint is szar az F1, visszatérnének megmenteni

2015. május 13., szerda 11:52

Utoljára 2006-ban szállított gumikat az F1-be a francia Michelin, ami nem hogy nem zárkózik el a visszatéréstől, de a gyár motorsport-igazgatója, Pascal Couasnon szerint maximálisan készen is áll arra, hogy 2017-től újra részt vegyen a sorozatban.

Miért ne? Teljesen nyitottak vagyunk a visszatérésre, de ehhez az is kell, hogy az F1 több technikai szabályt is módosítson.

Couasnon és a Michelin véleménye ugyanis az, hogy a jelenlegi Forma-1-ben inkább gond, mint bármi más a gumi, ezért az nem érdekli őket, hogy a mostani helyzetet tartsák fenn, amiben a pilóták nem nyomhatják annyira a kocsinak, amennyire szeretnék, mert folyamatosan arra kell figyelniük, hogy spóroljanak a gumikkal. „A 18 colos kereket akarjuk, amiket már a Forma-E-ben is használunk, és hamarosan más sorozatokba is beviszünk” - mondta francia.

Ráadásul a gyártót már az sem zavarná, ha egyedüli gumiszállító lenne, hiszen nemsokára a Bridgestone helyét átvéve a MotoGP-ben is ilyen helyzetben lesznek majd. A fő gondjuk nem is ez, hanem a mostani gumik gyenge teherbírása, amit élesen kritizáltak is a Michelintől.

A Pirelli ugyanis, amikor beszállt az F1-be, direkt hamar elhasználódó gumikat tervezett a Bridgestone gumijai után, amik miatt unalmassá váltak a versenyek. Igaz, erre Bernie Ecclestone és az F1 vezetése kérte őket, hogy feldobják a futamokat. A terv olyan jól sikerült, hogy a 2012-es szezon csak a gumikról szólt, utána meg túlkompenzáltak, jelenleg a gumi nem tényező a futamokon. Valószínűleg a Michelinnek ez nem tetszik, a franciák ezért másképp csinálnák, mert szerintük így nem jön ki a kocsik igazi teljesítménye, hiszen már pár kör után lassítaniuk kell a versenyzőknek.

Ez történik, ha valaki monopolhelyzetben van, és nincs motiválva a fejlődésre. Ezt középszerűségnek hívják, nem technológiának

–  zárta rövidre az olasz Autosprintnek nyilatkozó Couasnon, aki inkább a technológiailag izgalmas szabálykönyvben látja a megoldást.

A Michelin része lehet annak a reformnak, aminek véleményünk szerint is meg kell történnie, ha a Forma-1 életképes akar maradni.

Rovatok