Index Vakbarát Hírportál

Ferrari: Bele lehet bukni ebbe a bizniszbe

2015. június 18., csütörtök 17:06

Sergio Marchionne csatlakozott a rengeteg előtte szólóhoz, és azt sürgeti, hogy az F1 tegyen végre konkrét lépéseket a sportág átalakításáért, aminek célja, hogy felrázzák a sorozatot, ami idén eddig nem mondható izgalmasnak, inkább unalmasnak.

"Ez az az év, amikor komolyan változtathatunk a szabályokon, a motorokon és az aerodinamikán is. Igyekeznünk kell mielőbb elintézni mindent. Istenkáromlás lenne azt mondani, hogy Bernie és én meg a többi csapatvezető elégedettek vagyunk a sportág utóbbi 4-5 évben történt fejlődésével. Nem vagyunk azok. Kihívás áll előttünk, és a Ferrari már korábban jelezte, hogy részt akar venni a sport átalakításában. Beszéltem Nikivel, Totóval, Dieter Zetschével, mindannyiunknak az a célunk, hogy visszakapjuk ezt a sportot" - idézte a Ferrari-elnököt a Gazzetta.

Ugyanezekkel az emberekkel és a többi csapatfőnökkel, illetve Bernie Ecclestone-nal tárgyaltak egy bő hónapja a 2017-es szabályokról, a lendület óriási volt, a végeredmény mégis a nullához közelít: konkrét döntéseket nem sikerült hozniuk sem akkor, sem azóta. Mindössze annyit, hogy a tankolásról, amiről májusban elhatározták, hogy vissza kell hozni az F1-be, két hete Montrealban úgy döntöttek, mégsem kell.

Mindenki az F1-autók átalakítását akarja, 1000 lóerős motorkkal, szélesebb gumikkal, szélesebb kocsikkal, spécibb aerodinamikával - legalábbis ezt mondják még a mercedesesek is, aki majdnem minden futamot megnyernek.

Először is a motorszabályokkal kéne valamit kezdeni. Jövőre már kőbe van vésve, hogy nem változik semmi, de 2017-re még lehet módosítani. Marchionne szerint óvatosan, az F1 vezető technológiai szerepét nem szabad bántani.

"Ez az autózás csúcsa. Ne öljük meg ezt a célt, mert ez látványosságba fog átfordulni, ami fontos a szponzoroknak, akik finanszírozzák ezt az egészet. Ahogy már korábban elmondtam, bele lehet bukni ebbe a bizniszbe, szóval óvatosnak kell lennünk. A cél, hogy a technológiai munkának közönségvonzó legyen a véderedménye."

Pontosan ez a legnehezebb feladat, mert egyelőre úgy tűnik, a csúcstechnológiának magától nem lesz közönségcsalogató eredménye. Sőt, mivel az ilyen olyan energiavisszatöltő rendszerek meg az állítható szárnyak és a mindenféle NASA-technológiás fékerőszabályozástól nem lett jobb a verseny, a drukkerek egyre inkább elfordulnak az újításoktól.

És ahogy Marchionne mondja, bele lehet ám ebbe bukni.

Rovatok