Index Vakbarát Hírportál

Az F1 jó, csak rossz hírét keltik, és most ez van

2015. június 24., szerda 18:02

Toto Wolff Mercedes-főnökről már írtunk tavaly azzal kapcsolatban, hogy ami a szívén az a száján, és ez nem sül el mindig jól. Értsd: ostobaságokat mond.

Most megint beszél - a Motorsport.com-on -, és épp azt akarja bemagyarázni, hogy az F1-et a sajtója és a résztvevői negatív hozzáállása sodorta krízisbe. Azaz rosszindulatú cikkeket írnak az újságok, mert rosszhiszemű információkat kapnak pilótáktól, csapatfőnököktől, menedzserektől, satöbbi.

Pedig ezzel szemben amit tenni kellene:

"Azt hiszem, kötelességünk a Forma-1-gyel szemben, hogy ne szóljuk le. Mi és maguk a médiában F1-nagykövetek vagyunk, és mivel folyamatosan a negatívumokat emeltük ki, válságspirálba húztuk a Forma-1-et. Szerintem ez nem jó az F1-nek. Az lenne a kötelességünk, hogy dicsérjük, ne ócsároljuk. Olvastam pár hulladék cikket a napokban a Forma-E-ről meg hasonlókról, ilyen meg olyan összehasonlításokat. Ne is menjünk inkább bele. Kötelezettségünk van az F1 felé. Persze ez csak a személyes véleményem."

Ennyi, a Forma-1 tehát izgalmas és jó, csak túl sok rosszat beszélünk róla.

A Mercedes idén nyolc futamból hetet megnyert.

Rovatok