Index Vakbarát Hírportál

Rosberg 3 pontért felgyújtotta a motorját

2015. szeptember 7., hétfő 10:15

Harmadik volt az Olasz GP féltávjánál Nico Rosberg a Mercedesszel, kerékcseréjéről mintegy öt-hat másodperccel Sebastian Vettel mögé jött vissza. Az élen Hamilton már elhúzott, utolérhetetlen volt, a Ferrari viszont elérhetőnek tűnt Rosbergnek, ezért üldözőbe vette.

De csak épphogy gyorsabb volt nála, a hajráig is maradt köztük három másodperc különbség, Vettel biztosan tartotta kezében a pozíciót. Aztán két körrel a vége előtt Rosberg motorja kigyulladt, és elfüstölt, a német elvesztette biztos 15 pontját.

Toto Wolff csapatfőnök elmondta, megengedték Rosbergnek, hogy feljebb csavarja a motort, és utolérhesse Vettelt.

Monza Nico Rosberg Engine Failure

"Kicsit megnyomtuk a végén, hogy megpróbáljuk befogni Sebastiant, emiatt mondta be az unalmast (a motor). A hatodik versenye volt ennek motornak, nagyon sokat futott már. Előjele nem volt a dolognak" - idézte az Autosport.com Wolffot.

Vagyis jól tudták, hogy a művelet kockázatos, Rosberg is tudta, mégis rizikózott.

Mit gondol?

  • 6235
    Rosberg jól döntött, én is rizikóztam volna
  • 6106
    Rosberg túl sokat akart, felesleges kockázat volt

A viseltes turbót szombaton kellett visszarakni a kocsiba, mert a vadonatúj rendszernél rendellenességet tapasztaltak, víz került az olajba. Mint kiderült, a hűtőrendszerrel volt baj.

A hatversenyes erőműtől nem lehetett többet várni, sőt, igazából már túl is teljesített, mégis még tovább erőltették.

Ha bejön a rizikó, és megelőzi Vettelt, a harmadiknak járó 15 pont helyett 18-at kapott volna Rosberg. A kieséssel 38 helyett 53 pontos hátrányba került Hamiltonhoz képest a világbajnokságban, ez már több mint kétfutamnyi előny.

Rovatok